Törésponthoz értünk. Egyre több szakember és szakirodalom szól arról, hogy a Földünk már nehezen bírja az ember életmódját és fogyasztói kultúráját. Egyre inkább látszik, hogy a modernizmussal az ember az egész természethez való viszonyát szakította meg. Újra meg kell tanulnunk, hogy a puszta gazdagság helyett inkább a természet részei legyünk.
Jó hír, hogy egyre többen látják az új szemléletmód változás jelentőségét és kezdenek egy új paradigma szerint élni. Talán nem esünk túlzásokba, ha azt mondjuk, hogy Józsa Fruzsina és a Fecskefészek otthona példaértékű utat jár, aminek egy szeletét most megismerhetjük.
36 évesen olyan életúttal és tapasztalati tudással rendelkezel, amit nagyon kevesen mondhatnak el magukról. Hogyan lettél szíjgyártóból “ezer” szakma mestere, mik voltak az első meghatározó lépések, amik úgy érzed megalapozták a jövődet?
Ez valószínű, hogy egy belső indíttatás, attitűd volt, hiszen Budapesten születtem, szüleim középosztálybeli polgárok voltak, ezáltal sem mintát, sem elkötelezettséget nem láttam a paraszti élet iránt. Már tinikoromban érdekelt a hagyományőrző-organikus-környezettudatos irodalom, ezeket bújtam. Skanzenekbe, múzeumokba jártam, aminek minden részlete elvarázsolt. Az organikus építészet már akkor szerelem lett, mára pedig az életem részévé vált.
18 évesen tanyára költöztél, ami nem volt tipikus húsz évvel ezelőtt. A korosztályod tagjai szórakozni jártak, míg te kecskéket neveltél, kecskasajtot készítettél. Akkoriban meg lehetett ebből élni?
Mindig is része volt a filozófiámnak, hogy ami minden Föld-lakónak jó, az egyszerű. Már akkor is igyekeztem a lehető legegyszerűbb lenni és a legegyszerűbben élni. Szerencsémre első tartós kapcsolatom egy ezermester volt, akinek nagyon sokat köszönhetek, mert az asztalosipartól a rádiótechnikáig, a burkolástól az autórestaurálásig rengeteg szakma alapfogásait megtanulhattam tőle, így egyre inkább nem függtem másoktól.
És igen, egyszerűen, de meg tudtam élni. A konyhapénzre való mindig megvolt. És szabad voltam, vagyok! Mindig is a magam ura szerettem volna lenni, szabad és hála Isten volt bennem annyi erő, kitartás és ambíció, hogy ezen az úton tartson.
Ekkoriban szarvasgombásztál és kutyakiképző is voltál, de a lovak nyelvén is tökéletesen értesz. Ezek egyike sem tipikus női szakma.
Valószínű, hogy kemény fából faragtak. Egyébként a szarvasgombászás is úgy jött, hogy kutattam földvárainkat, mint őseim őskori lakóhelyét, nemcsak a papíron, de a terepen is, és ha már úgyis a kutyakiképző hobbim miatt használható kutyám volt, hát összekötöttem a kellemest a hasznossal.
A gombás utazásaimat jellemzően összehoztam valamilyen épített emlék megtekintésével, legyen az híd, vagy gazdasági épület, vagy kastélyrom. Ezek látványa, tanulmányozása során erősödött meg bennem, hogy régen mindent sajátkezűleg épített az ember. Tehát ha kellő alapossággal utánanézünk a dolgoknak, azokat meg is tudjuk valósítani. Mi, magunk.”
Az első búbos kemencédet és takaréktűzhelyedet is ezen a tanyán, Komárom-Esztergom megyében raktad 17 évvel ezelőtt. Honnan szerezted a tudást mindehhez?
Mindig nagyon érdekelt a népi építészet, szerettem utánajárni, majd gyakorlatiasan megtapasztalni, milyen az anyaggal dolgozni. Az olvasottak és látottak alapján elkezdtem megtapasztalni, mint működnek az anyagok a kezemben: a sár, a fa, a kő, a tégla, a csont, a szaru, a gyapjú, a len, a vas, meg mindenféle növényi alkatrészek. Szeretek izgis anyagokkal dolgozni, mondjuk féldrágakövekkel vagy harcsabőrrel vagy békabuzogányszárral is.
Aztán nem volt megállás, kezdetét vette a szárnyalás, és jöttek az új életterek.
Igen, úgy éreztem, hogy kinőttem első tanyámat. Magfalván éltem egy évet, majd az Őrségben jurtában. Ezek amolyan áram és bevételmentes kiképzések voltak. Kipróbáltam a nomád élet hardcore változatait, és rájöttem, hogy némi civilizációra igényt tartok., például villanyáram, internet és autómobil.
Következő tanyám Zala megyében volt, ott is maradtam volna, ha nem építettek volna egy elkerülő utat mellém. Így kerültem ide Szarvaskendre, felnőtt életem hatodik életterébe. Egy mérgező kapcsolat miatt erősen megcsorbíttatva, aminek szerencsére azóta vége és aminek hála sokkal erősebb lettem.
Mi alapján választod életed új helyszíneit?
Minden helyhez úgy közeledtem, hogy többé szeretném tenni, mint ami akkor volt. Az önfenntartó biológiai sokféleség a szívügyem, aminek a körülöttünk élő növények éppúgy részei, mint az állatok. A ház körüli konyhakertet éppúgy szeretem, mint a mezőn található gyógynövényeket, az sőt időt szánok madárodú telepítésre, ritka növények honosítására vagy éppen békahajlék építésére.
A kiválasztott hely mindig busásan megjutalmazott : hol egy új védett növény települt be hozzám, hol egy szép rézgombot találtam a földben, a kertem eltartott minket, még fölösleg is volt, az állatok szaporodtak, az emberek meg elfogadtak és szerettek ilyen furinak.
Ilyen volt
Ilyen lett
Hosszas keresgélés után 2014-ben találtad meg álmaid tanyáját Vas megyében. Falutól elérhető közelségben, sok gyümölcsfával, parkkal, forrással, kialakítható legelőkkel és sok újra felhasználható építőanyaggal…. És belekezdtél. Elszántság és tudás kellett hozzá, mégis bámulatos, hogy mindent egyedül csináltál. Hogyan?
Először is “nem volt munkahelyem”, így idő igen, de szükséges anyagi keret nem állt rendelkezésemre. És persze ledöbbentett az építkezések ára, és tudtam, hogy van más megoldás. Zavar nagyon az istentelen mennyiségű szemét, amit termelünk, és hogy a szememnek tetsző természetes anyagú termékek kifizethetetlenek.
Szakember, főleg, akivel konstruktívan együtt tudok működni, nem kifejezetten gyakori. Ha véletlenül van is, hónapok múlva érne oda. A zero-waste szemlélet együtt jár azzal, hogy szállítgatni sem akartam, sem széket az áruházból, sem cementet a cementgyárból. Koncepcióm az volt, hogy az emberek mindig is megtalálták lábbal elérhető környezetükben, ami az élethez kell. Csak jól kell nézni.
Ezt a szemléletet követtem. Ráadásul a végeredmény teljesen egyedi, ezenkívül nem szennyez legyártásával, a fogyasztói társadalom számára gyártott cikkeknél nagyságrendekkel hosszabb használhatósági idő után pedig újrahasználható, vagy lebomlik – ez “csak” ráadás.
Két gyermeked van. Ők hogyan élik meg ezt a fajta civilizáció nélküli, nomádnak is mondható életet?
A nevelésben a példamutatást tartom a legfontosabbnak, így természetes hogy a fiaimat kiskoruktól bevonom, bevontam az otthoni teendőkbe, így nem néznek furán ha még kell fogni valami szerszámot, takarítóeszközt, vagy konyhai eszközt. Mikor például gyógynövényt gyűjtök, tanítom is őket, így olyan tudás birtokába jutnak aminek később hasznát vehetik.
Azt szeretném ha önállóan megállnák a helyüket az életben, és ennek szellemében terelgetem őket. Talán a mai szemmel szigorúnak tűnik ez a módszer, de úgy hiszem, ha burokban neveljük a gyerekeinket, csak nekik ártunk vele. Korábban szerveztem gyerektáborokat, ahol munka közben nem csak a felelősségről, de a természetközeli életről is nagyon sokat tanultak. Többükkel ma is tartom a kapcsolatot, és nagyon nagy öröm, hogy van, aki ezt a göröngyös, de gyönyörű utat szeretné választani amit én is követek.
Nagyon szeretném, ha valamelyik nagyszülő is itt élne velünk, hiszen ezredévekig jól működött így a család intézménye. Sajnos a körülmények ezt nem teszik lehetővé, pedig a gyerekeknek is teljesebbé tenné az ifjonti éveit egy bölcs és mosolygós nagypapa vagy nagymama, aki akkor is tud mesélni lefekvéskor, ha mi sokáig dolgozunk.
Elképesztően szép történet a tiétek, mik a további célok? Hogyan tovább?
Szívemen viselem, hogy azok, akik hasonló természet és életét tisztelő elvek mentén akarnak ténykedni, használható tudáshoz jussanak. Szeretnék építeni egy házat társammal, a hetedik életteremet. Nem mintha ezzel bármi bajom is lenne, csak még nem építettem a semmiből, s ez nagyon érdekel engem, és őt is.
Miután egyre több emberhez áll közel az organikus építkezés, várhatóan többen keresnek majd tanácsokért és kérik a segítségedet. Átadható ez a tudás?
Többször belekezdtem már a tudásom átadásába. Három fő okot ismerek, ami miatt eddig nem teljes erőbedobással sikerült továbblépnem: egyrészt említett mérgező kapcsolat, másrészt a rajtam lévő terhek, amiket eddig cipeltem, harmadrészt nem ‘érett meg rá az idő’.
10 éve még hol volt permakultúra meg organikus építészet? Most van. Mivel valamiből nekem is kellett élnem, sokszor tettem már pénzzé természetes építészettel kapcsolatos tudásomat. Kemencéket raktam, házakat újítottam fel egyedül vagy munkásokkal, és sokan kérték már ki a véleményemet.
Munkatáborokat úgy gyerekeknek, mint felnőtteknek csináltam már párat, és ha esetleg nem lennének elegek a fenti motivációim ahhoz, hogy menjek tovább, az az öröm, amit a látogatóim éreztek, és általuk én is, mikor teremtettek, az is bőségesen elég lenne ahhoz, hogy ezen az úton haladjak tovább.
A jövőben mindenkit szeretettel várok, akikhez közel áll ez a fajta szemlélet és ilyen irányba szeretnék terelni az életüket. A Fecskefészek otthonom nyitva áll mindenki előtt. Tanuljunk együtt, épüljünk együtt!
