Virágzó vidékünk

Világhírű természetfotós tervei alapján épülhet Madárszínház a Hortobágyon

Szilágyi Attila/hnpi/Facebook
Szilágyi Attila/hnpi/Facebook
Várhatóan két éven belül épül meg a komplexum.

Máté Bence munkásságáról több ízben írtunk már. A világhírű természetfotós most újabb nagyszerű dologgal hozakodott elő. Az ő koncepciója alapján épül fel a Hortobágyon a világ első Madárszínháza, azaz egy, a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelését azok zavarása nélkül lehetővé tevő látogatóközpont, írja az MTI.

Kapcsolódó
Ilyen a jó természetfotó Máté Bence szerint
A „láthatatlan természetfotós” ha csak teheti, Pusztaszeren, a leseiben tölti ideje nagy részét.

Az utóbbi tíz évben számos látogatóközpont épült Magyarországon az aktív és ökoturizmus támogatására, az egyik legnagyobb, a világon egyedülálló attrakciónak ígérkezik az a Hortobágyi-halastavon épülő madármegfigyelő-hely, amelynek koncepcióját Máté Bence, a világ legtöbbet díjazott természetfotósa dolgozta ki.

A világhírű természetfotós híres az általa épített állatmegfigyelő lesekről. Most szeretett volna egy olyan Madárszínházat építeni, amely nem csak egy-két főt, hanem egy busznyi látogatót is képes egyszerre befogadni, ugyanakkor nem zavarja az állatvilágot.

A Madárszínház elhelyezésére több helyszín is szóba került, végül mérlegelés után a Hortobágyra esett a választás. Már elkészültek az épület engedélyes tervei, és jövő héten kiírják rá a közbeszerzést is

– mondta el Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A Madárszínház terve nem most született, már 10 éve magfogalmazódott Máté Bence fejében az ötlet. Természetfotós projektjei során kezdett tükrös detektívüveggel fedett leshelyeket építeni, amelyek egészen közeli rálátást biztosítanak a legfélénkebb állatok megfigyelésére is; ezt a koncepciót gondolta tovább a kormánybiztosság csapatával együtt.

A tervek szerint a hortobágyi kisvasúttól egy tanösvény vezet majd egy 50 méter hosszú, hangszigetelt, akadálymentes alagút bejáratához, ahonnan víz fölött és víz alatt is meg lehet figyelni a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágát

– közölte a fotós.

A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a megújuló energiát használó épületkomplexum minél jobban a tájba simuljon, így a tó irányából szinte egyáltalán nem is látszik majd. A látogatók a nádas fedezékén áthaladva egy kisebb kilátóból pillanthatnak majd a tóra és a madármegfigyelő pontra, ahová egy alagút vezeti őket tovább. A látogatási útvonalat egy körre fűzik fel, hogy az érkezők és a távozók ne zavarják egymást.

A Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója komoly lehetőségnek nevezte, hogy a Hortobágyon épül fel a Madárszínház, hiszen itt mintegy 1300 hektár kiterjedésű édesvízi tórendszer ad otthont nagyon gazdag madárvilágnak, a tóhoz pedig öt kilométeres kisvasút viszi el a látogatókat.

A Madárszínház várhatóan két éven belül megépül. Az évente mintegy 30 ezres közönséget befogadó látogatóközpontból többek között kócsagok, bakcsók, szürke gémek és fekete gólyák lesznek megfigyelhetők, az érdeklődés függvényében azonban a komplexumot továbbfejlesztenék majd, parti madarak, majd ragadozó madarak megfigyelésére is alkalmassá téve, de további helyszíneken is gondolkodnak hasonló megfigyelőhelyekben.

Kapcsolódó
Életéről vall a természetfotózás magyar Oscar-díjasa
Azt is elárulja, mit keresett Costa Rica őserdejében évekkel ezelőtt.
Olvasói sztorik