Mozaik

Csak védettségi igazolvánnyal látogatható a Tatai Vadlúd Sokadalom

pixabay
pixabay
Az eseményeket élőben közvetítik az interneten.

November utolsó szombatján immáron 21. alkalommal várják az érdeklődőket a szervezők Magyarország legnagyobb télköszöntő madárfesztiváljára, a Vadlúd Sokadalomra. A tatai Öreg-tavon telelő vadludak akár 5-6 ezer kilométer távolságból, Skandinávia és Szibéria északi térségeiből érkeznek hozzánk.

Kapcsolódó

Az első csapatok szeptember végén, október elején jelennek meg és márciusban indulnak vissza sarkvidéki fészkelőterületeikre.

A Covid-19 járványt megelőző években már közel húszezer látogatót vonzó rendezvény azért egyedülálló, mert a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozó Öreg-tó az egyetlen olyan madárpihenőhely kontinensünkön, amit egy város szinte teljesen körülvesz.

A rendezvény idén csak COVID védettségi igazolvánnyal látogatható

Tájékoztatjuk, hogy a Tatai Vadlúd Sokadalom esetében is érvényben lévő, Covid-koronavírus terjedésének megakadályozására vonatkozó kormánydöntés alapján, rendezvényünk zárt területét védettséget igazoló – védettségi igazolvánnyal – és személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával lehet látogatni.

 

Nem magyar állampolgár vagy a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgár a rendezvényünk zárt területét uniós digitális Covid-igazolvány és személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvány bemutatásával látogathatja.

 

18 évnél fiatalabb személy védettségi igazolás nélkül kísérővel léphet be a lehatárolt területre a fenti feltételekkel a kísérőnek kell rendelkeznie. A fedett sátrakban (játszóház, előadás, sátor) a szájat és orrot elfedő maszk használata kötelező – olvasható a szervezők közleményében.

Az elmúlt hetekben a Tata-környéki vizes élőhelyek alkotta Ramsari területen már mintegy 59 ezer, ezen belül a tatai Öreg-tavon 47 ezer vadlúd tartózkodott. A ludak többsége nagy lilik, a második legszámosabb faj a nyári lúd. A madártömegben 24 globálisan veszélyeztetett vörösnyakú lúd és öt kis lilik is feltűnt, de láttak már ritka vendég apácaludat, vörös és bütykös ásóludat is.

A ritkaságok mellett különlegességnek számítanak a színes nyakgyűrűvel jelölt ludak megfigyelései, és a jelölőeszközök azonosító kódjainak távcsöves leolvasásai is. A tavon napközben több ezer réce, sztyeppi és dankasirály is látható. Ez a madárlétszám rendkívül gyorsan, akár egy-két nap alatt is további ezrekkel változhat.

Csúcsidőszakban, november végén és december elején, a tavon éjszakázó vadlibák száma akár az 55 ezret is elérheti.

A A Covid-19 védettségi igazolványt felmutató érdeklődőket a sok ezer lúd, réce és sirály, alkalmilag pedig akár rétisasok teleszkópos megfigyelése mellett egész nap változatos programok várják. Azok számára, akik személyesen nem tudnak jelen lenni, a Sokadalom eseményei az interneten keresztül, a vadludsokadalom.hu oldalon élőben is követhetők lesznek.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik