Virágzó vidékünk

Megmentik a teljes pusztulástól az ország egykor legszebb panorámájú strandját

DRONE EYE Photography
DRONE EYE Photography

Amint arról korábban a Sokszínű Vidék is beszámolt, borzalmas állapotban van az ország egykor legszebb panorámájú strandja, és szinte felismerhetetlen az egykor szebb napokat látott lepencei strandfürdő.

Kapcsolódó
Borzalmas állapotban van az ország egykor legszebb panorámájú strandja
Úgy volt, hogy hamarosan felújíthatják, de ebből egyelőre semmi nem látszik.

A Termál Online értesülései szerint hamarosan véget vethetnek az áldatlan állapotnak a fürdő területén, jövőre ugyanis elkezdődhet annak felújítása.

A lap szerint harminc éven át a Visegrád egyik kedvelt turisztikai attrakciójának számított a lepencei strandfürdő. A gyönyörű dunai panorámával rendelkező termálfürdőt azonban 2007-ben bezárták és azóta sem üzemel, a természet mostanra gyakorlatilag teljesen visszafoglalta.

A cikkben azt írják, a fürdő fejlesztését sokáig az hátráltatta, hogy a terület tulajdonosa csődbe ment, majd az ingatlan egy bankhoz került és éveken át sikertelenül próbáltak túladni rajta.

Végül tavaly lett új tulajdonosa a területnek, a Visegrád Lepence Völgy Strandfürdő Kft. ügyvezető igazgatója pedig akkor arról beszélt, komoly fejlesztési terveik vannak. Ugyan szálláshely építését nem tervezik, az emblematikus kaszkádos medencét felújítanák és egy zárt fürdőrészleget is kialakítanának.

Fontos fejlemény, hogy a közelmúltban kiírták a fürdő kivitelezésére és a kiviteli tervek elkészítésére szóló közbeszerzési pályázatot. Ebben az áll, hogy

a felújítását követően a termálfürdő kapacitása nyári üzemben kültéren és beltéren 890 fő, egyéb időszakokban beltéren 300 fő lesz.

Zárt és fedett élményfürdő kerül kialakításra egyedi szaunavilággal, étteremmel és kültéri medencékkel, szabadidős létesítményekkel.

A pályázatokat január 10-ig lehet leadni és a teljes projektre 21 hónap áll majd rendelkezésre. Így várhatóan már 2022-ben elkezdődik a lepusztult fürdő felújítása.

Kapcsolódó
Szellemfürdővé vált a Börzsöny egykori legszebb strandja
A tervek szerint több ütemben felújítják, gyógynövényes dézsafürdők is helyet kapnának benne.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik