Virágzó vidékünk

Még lehet pályázni az Év Balatoni Háza címre

Balaton Felvidéki nemzeti Park
Balaton Felvidéki nemzeti Park
Az előző évi versenyen a fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont is díjazott lett.

Meghosszabbították az Év Balatoni Háza 2021. építészeti díjpályázat eredetileg december 15-ig tartó leadási határidejét. A pályaművek új benyújtási határideje: 2021. december 31. 23.55., írja a hirbalaton.hu.

Pályázni három kategóriában lehet: lakóépület, középület, gazdasági épület/üdülő. A pályázatra azoknak az épületeknek a terveit várják, amik a balatoni kiemelt üdülőövezet területén 2013. január 01. után kerültek használatba.

Kapcsolódó
Ilyen mesés panorámával kevés turistaház büszkélkedhet az országban
Impozáns épület nyitotta meg kapuit az erdők ölelésében a Karancs-Medves vidékre érkező turistáknak.

Pályázni az épületek tervezői tudnak, a megvalósult épületekről készült hat fénykép, illetve a tervdokumentáció feltöltésével. A bírálat során a minőségen kívül azt is figyelik, hogyan illeszkedik az épület a környezetébe.

A három kategória első helyezettje egymillió forint pályadíjon osztozhat. A beérkezett pályamunkákat a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Balatont közrefogó három megye főépítészeiből álló zsűri bírálja el.

A három fődíjon kívül különdíjak odaítélésére is lesz mód

– áll a közleményben.

Az előző évi versenyen az akkor beérkezett 23 pályamű közül az Év Balatoni Lakóháza a felújításon és bővítésen átesett keszthelyi Castelli-villa lett. Az Év Balatoni Üdülő Épülete címet a balatonfüredi Horgász klubház, az Év Balatoni Középülete címet a fenékpusztai Kis-Balaton Látogatóközpont nyerte el.

A pályázatra elektronikus úton lehet nevezni. A pályaműveket a www.azevbalatonihaza.hu honlapra lehet feltölteni. A kiírás részletei a pályázat hivatalos honlapján érhetőek el.

Kapcsolódó
Ősi jelképekkel üzennek a gyönyörű épülethímzések
Grátz Antal épülethímző alkotásai a magyar néphagyományt vakolatdíszek formájában éltetik tovább.
Olvasói sztorik