Virágzó vidékünk

Milliónyi tőzike bont szirmot a Csáfordi-erdőben

Fertő-Hanság Nemzeti Park/Babos Attila
Fertő-Hanság Nemzeti Park/Babos Attila
Az enyhe télnek köszönhetően idén is korán megérkeztek a tavasz előhírnökei.

Az egybefüggő virágtenger még kicsit várat magára, de már pompáznak az első tőzikék a Soprontól 50 kilométerre, a Répce folyó melletti területen, Csáfordjánosfán, melynek fő nevezetessége a védett tőzikés erdő – írta meg a Fertő-Hanság Nemzeti Park.

A tavaszi tőzike (Leucojum vernum) februártól akár március végéig is virágzik, becslések szerint itteni populációja 2-4 millió tövet is számlál. A tanösvény a Csáfordjánosfa-Répceszemere közötti közúton elhelyezett Tőzike tanösvény táblánál kialakított parkolótól indul.

Kapcsolódó
Szigorításokkal védik a csáfordi erdő sok millió tőzikéjét
Kötelező lesz az úton lévő sárba és vízve lépni - gumicsizmában.

Az erdőterületet gyalogosan, saját felelősségére bárki látogathatja. Azonban ahhoz, hogy élmény legyen a kirándulás, fontos ismerni az erdőjárás szabályait. Ezek olyan fontos tudnivalók, melyek mind az erdők és lakói, mind a benne kirándulók védelmét szolgálják.

A Répce-menti ligeterdő különleges hangulatát a tőzikék mellett a holtfák adják. Azonban szeles időben fennáll a korhadt ágak letörésének veszélye, mely komoly sérülésekhez vezethet. Ezért ilyenkor kerüljük az erdőben való tartózkodást, aki saját felelősségre mégis ellátogat, az mindenképpen fokozott elővigyázatossággal kiránduljon a tanösvényen!

MTI Fotó: Kászoni László

Kullancsveszély

A kullancsok is kimondottan nagy számban vannak jelen a területen, és az enyhe időnek köszönhetően már ilyenkor is aktívak – hívta fel a figyelmet a nemzeti park igazgatósága, aki azt ajánlja, hogy zárt, hosszú ruházatban legyünk (betűrt ing, a nadrágot tűrjük a zokniba), lehetőleg a cipőnk is zárt legyen és használjunk természetes alapanyagú, pumpás (nem hajtógázas) kullancsriasztó szereket, amellyel ruházatunkat, különösen a szabad bőrfelületeinket fújjuk le vagy kenjük be a gyógyszertárakban is kapható bio-kullancsriasztó szerrel.

Ezek amellett, hogy egészség- és környezetkímélőek, hatékonyságuk nemhogy vetekszik, de meghaladja a boltban kapható szintetikus termékek hatásfokát.

A kirándulás végén pedig alaposan vizsgáljuk át teljes testünket – ha kell, segítséggel -, különös tekintettel a hajlatokra. Ha kullancsot találunk, akkor tekergetés, nyomkodás nélkül a bőr közvetlen közelében a gyógyszertárakban is kapható kullancscsipesszel húzzuk ki, nem gond az sem, ha a feje beszakad. Ezután fertőtlenítsük a csípés helyét.

Kapcsolódó
Virágzik hazánk egyik legritkább növénye
Ez volt az első növényfaj Magyarországon, melyet 1971-ben még megmaradt természetes termőhelyeivel együtt védetté nyilvánítottak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik