A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2021. június 4-én, Trianon 101-edik és a megye névváltoztatásának első évfordulójára hirdette meg a „Csongrád-Csanád Megye Tortája” versenyt, ami az első ilyen megmérettetés a megye történetében. Az első fordulóra illusztris helyszínen, a Szegedi Dóm Látogatóközpont Konferencia termében került sor a napokban, írta a szegedma.hu.
Az első fordulót az idén 15. alkalommal megrendezett Magyarország Tortája verseny már jól bevált tematikája alapján bonyolították le. A nevező cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat vártak, melyekben a Csongrád-Csanád megye jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet.
Az első fordulóban szakmai és társadalmi zsűri választotta ki a továbbjutó tortákat.
A négy továbbjutó:
- Aranyhomok, Készítette: Nóll-Uhrner Mónika – Monka Meseboltja Szeged
- Csanád Vezér Csemegéje, Készítette Gyuris László Virág Cukrászda Szeged
- Hagymás Álom, Készítette: Papp Róbert – Papp Cukrászda Makó
- Homoki Kabakos, Készítette: Horváth Vivien – Szőke Cukrászda Hódmezővásárhely
A zsűri tagjai szakértő szemmel értékelték a tortákat, illetve javaslatot tettek a módosításokra a készítőinek. A benevezett cukrászoknak ezek után volt lehetőségük konzultálni a zsűri tagjaival, így szakértő véleményt és esetenként javaslatot kaptak a nyersanyagok még jobb felhasználására, a technológia csiszolására, ezzel is jobbá formálva a pályaműveket. A versenyzők éltek ezzel a lehetőséggel.
A négy továbbjutott torta készítőjének 2022. március 17-én a második fordulóban a zsűri előtt, élőmunkával kell majd elkészíteni a tortákat, ahol ellenőrizni fogják a technológiát, és a receptek pontos betartását is.
A győztest 2022. március 30-án az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban tartandó ünnepségen hirdetik ki, ahol a győztes torta megkóstolására is lesz lehetőség.