Otthon készült

Emlékéremmel is tisztelegnek a 120 éves halasi csipke előtt

mti/máthé zoltán
mti/máthé zoltán
Maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható.

Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt, írta az MTI.

Kapcsolódó
A balatoni falu, ahol minden lány megtanulja a csipkekészítést
Több mint 100 éves hagyománya van itt a csipkeverésnek, a magyaros stílust akarták vele megteremteni.

Május 6-án nyílik meg a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége Horvátország lesz. Az itt készült kézimunkák között kiemelt helyen mutatják majd be a Kiskunhalas testvértelepülésén, a csipke városának is nevezett horvátországi Lepoglavában készült munkákat.

A három héten át látogatható tárlathoz kapcsolódóan a magyarországi csipkekészítők körében meghirdetik az Öltözetünk dísze a csipke című pályázatot. A felhívásra olyan különféle technikákkal készült csipkéket várnak, amelyek a hagyományos és a modern öltözetet egyedivé, különlegessé teszik. Egyebek mellett gallért, zsabót vagy mandzsettát tervezhetnek a jelentkezők, de elfogadnak csipkével díszített ruhákat is

– mondta az MTI-nek Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója.

Valamennyi pályamunkát bemutatják majd a kiállítás ideje alatt.

A Csipkeház elképzelései között egy “120 éves a halasi csipke” felirattal ellátott emlékérem kibocsátása is szerepel, amelyiknek egyik oldalán Pajorné Berta Györgyi köralakú csipketerve lesz látható, a Fantáziavirágos elnevezésű. Az érem másik oldala pedig Dékáni Árpád és Markovits Mária szobrát jeleníti majd meg.

Az intézmény tervei között szerepel egy színes, képekkel gazdagon illusztrált, új, a halasi csipke történetét bemutató album kiadása is.

A közelmúltban állandó tárlatot kapott Lakiteleken, az új Hungarikum kiállítóházban. Ezen kívül a Csipkeház és a Halasi Csipke Közalapítvány felkérést kapott egy időszaki kiállítás megrendezésére Székesfehérváron, az Aranybulla 600. évfordulójára szervezett programsorozat keretében. Továbbá ősszel Belgiumban, az év végén pedig Budapesten mutatják majd be a halasi csipkét

– említette az igazgató.

A kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum műhelyében jelenleg 11 csipkevarró dolgozik. Amellett, hogy emléket állítanak és bemutatják a csipkevarrás folyamatát értékesítésre is készítik a csipkét.

Szécsiné Rédei Éva hangsúlyozta, hogy maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható

A hatvan különféle öltéssel varrt halasi csipke alapjainak elsajátításához legalább egy év, a nagyobb munkák készítéséhez azonban három-négy év tanulás és gyakorlás szükséges

– mondta.

A halasi csipke megálmodója Dékáni Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára volt, aki 1902-ben készítette el az első mintarajzokat. Ezek alapján a kiskunhalasi származású Markovits Mária varrónő alkotta meg a csipkéket, a hímzésből továbbfejlesztett egyedülálló technika alkalmazásával.

Az első halasi csipkéket 1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be. A magyar varrott csipke újszerűen hatott, és külföldön is hamar kedveltté vált, hiszen korábban főként a vert csipkét készítették.

Kapcsolódó
Bámulatos új külsőt kapott egy francia csipkemúzeum
200 éves csipkegépeket őriznek benne.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik