Virágzó vidékünk

A hely, ahol májusban is gyúrhatunk hógolyót az országban

GeoloTours
GeoloTours
Vulkánok, izzó hamuár, jégkorszaki fürdő, trópusi strandok és óriásfenyők – ezek mind itt vannak körülöttünk és egy hangulatos geotúrán bárki felfedezheti az ország különleges természeti szépségeit. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Covid elindított egy új trendet: megszerettük a túrázást és ehhez ötleteket is adunk, merre érdemes elindulni.

A világjárvány okozta bezártság sokakat arra vett rá, hogy felfedezze az országot, megismerje a saját környezetét, és jó hír, hogy ez a túrázási kedv továbbra sem csökken. Sőt, a kellemes tavaszi idő beköszöntével újra ezrek indulnak útra, hogy magukba szívják a természetet.

Azt lehet védeni, amit szeretsz és azt lehet szeretni, amit ismersz. Ezért fontos az, hogy tudj minél többet a természetről – ez a mi filozófiánk. Egy geotúra pont olyan, mint egy városi, vezetett túra, csak épp nem a szép épületek, templomok és parkok között sétálunk, hanem a természetben. Bármelyik túrára igaz az, hogy ha nincs hozzá információ, akkor az élmény sem lesz annyira maradandó. Mi az információk mellé élményt is adunk, így minden megtelik élettel. Több millió éves kőzetek, hasadékok, pörgő iránytű, felfedezők és az egész túra értelmet nyer

– véli Jósvai József, a GeoloTours alapítója, aki a legtöbb túrát bárkinek, nyugodt szívvel ajánlja.

GeoloTours

Hasadékból hasadékba és hógolyózás májusban

Az egyik legnépszerűbb túra útvonal a Hasadékból hasadékba nevet viseli, amit a Novohrad-Nógrád Geopark területén lehet bejárni. Ez a világon az első határokon átívelő geopark.

A Nógrád-Gömöri térség legszebb ismert és rejtett nevezetességeit járjuk be 7-8 órás túránk során. Az egykori zajos bányászat öröksége mára csodálatos természeti látványosággá szelídült. A múlt század első felében működő bazalt- és szénbányászat átalakította a környezetet, és különleges földtani érétékek kerültek a felszínr

– mondja nevetve Prakfalvi Péter, túravezető, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusa.

Hozzátette, van egy olyan hasadék, ahol különleges mikroklíma van.

Itt mindig meglepem a túrázókat, ha május-június elején megyünk még akkor is tudunk „firngolyót” dobálni, ami egy kásás hómaradvány. De nem is árulom el, hogy miként lehetséges ez, aki tudni szeretné az okát, annak el kell jönnie egy túrára.

Salgó váráért már Petőfi Sándor is rajongott

A hely egy másik különlegessége, hogy még az iránytű is megszédül. A szénkitermelés miatt megcsúszott hegyben különleges konzekvencia barlangok képződöttek, melyeknek közelében a kőzetek mágneses tulajdonága még az iránytűt is megforgatja. A bazaltbányászat lenyűgöző lávafolyás szerkezeteket tett láthatóvá.

Itt lehet csak igazán megérteni, hogyan alakulnak ki az országban számos más helyeken látható bazaltorgonák. A bányászatnak mára híre-hamva. A 628 m magas Szilvás-kőn gyönyörű óriás bükkfás talpaserdő hirdeti a természet győzelmét mindenek felett. Szilvás-kőről leereszkedve rövid autózás után meghódítjuk a legendákkal teli Salgó várat, ahol még Petőfi is járt. A várból páratlan kilátás nyílik Somoskő várára és a „palóc Olimposzra”, a Karancsra

– tette hozzá a túravezető, aki azt is elárulta, hogy a túrája során a gasztronómia is megjelenik, mivel mindig egy olyan ételt kóstolhatnak meg a kirándulók, ami a terület specialitása, ebben az esetben a juhtúrós sztrapacska.

A gasztronómiai rész jelenleg még csak Péter túráira igaz, de szeretnénk más kirándulások esetében is megvalósítani. Az viszont minden túráról elmondható, hogy látványos és különleges. Magyarországnak hihetetlenül gazdag természeti öröksége van, csak észre kell venni. Nemcsak földtani érdekeségekkel, hanem kultúrtörténeti és építészeti ritkaságokkal is találkozunk túráinkon, ha éppen útba esnek

– mondta Jósvai József, a GeoloTours alapítója.

Interaktivitásban a természettel

Ez tényleg így van és a legérdekesebb, hogy sokszor bele sem gondolunk abba, hogy mi honnan ered. Az egyik túránk állomása a mostani Watt-tengerben keletkezett üledékekre hasonlít, melyek 20-25 millió évvel ezelőtt keletkeztek ezen a területen. Ezekben láthatjuk az úgynevezett vetőket, melyek mentén a kőzetdarabok elmozdultak

– mondta Prakfalvi Péter, a Novohrad-Nógrád Geopark geológusa, aki azt is jelezte, hogy a GeoloToursnál döntően egy napos túrák vannak.

Mint fogalmazott, amikor földrengés van, ilyen törésvonal mentén elcsúsztak a kőzetdarabok és erre bizony rátehetjük a kezünket, megtapasztalhatjuk, megérezhetjük a föld több millió éves múltját. De egy másik állomáson vulkáni sorozatot nézhetünk meg. Ez a feltárás színes kőzetekből áll, így már a látvány sem utolsó, miközben 15-16 millió évvel ezelőtti történések eseményeiről beszélünk

8-12 km-es túrák is akadnak, de ezek is könnyen teljesíthetők, mert sok helyen megállnak, kísérleteznek, vagy épp csak nézelődnek, csodálják a táj szépségét.

A túrák nehézségei is különböző fokozatúak, 1-5-ig mozgó skálán jelöljük, így mindenki eldöntheti, hogy mit bír, mennyi időt és kilométert tud rászánni. Ma divatos egy-egy kiállítást is úgy megcsinálni, hogy interaktív legyen. Ezek a túrák is azok, csak itt magával a természettel kerülünk interaktivitásba, hiszen meg lehet fogni a globális lemeztektonika tapintható bizonyítékait. Az biztos, hogy ki kell mennünk ahhoz, hogy egy jelenséget észrevegyünk és megértsük, hogy mi miért van ott, ahol van, miért pont úgy, és persze mindenre megvan a válasz

– tette hozzá Jósvai József.

A GeoloTours túrái április 2-ától, folyamatosan indulnak. A megszokott útvonalakon túl, két vadonatúj túrával is várják a természet szerelmeseit. A „Virágpompa és vulkanitok a Duna fölött” és az „Öreg-kőben fiatal barlangok” túráik a Börzsönyben és a Gerecsében mutatják be a geológiai ritkaságokat.

Kapcsolódó
Megnyitott és párját ritkítja a Bükk legújabb turisztikai attrakciója
Mától várják a látogatókat a Bükki Csillagdába.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik