Egerben a becslések szerint többezer kóbor macska él az utcákon.
Láthatatlanok, talán csak akkor kerülnek szem elé, ha elpusztulnak. Ők egykori gazdás állatok kölykei, bár bizonyára sok kitett házi kedvenc is akad közöttük
– mondta el a Heolnak Kövi Rita, aki azoknak az önkénteseknek a vezetője, akik egy év alatt közel háromszázhatvan macskát ivartalanítottak.
A közterületen élő, sokszor vad négylábúakat becsapdázzák és műtétre szállítják a rendelőbe. A műtét közben a még alvó cicák fülét nemzetközi szabvány szerint jelölik. Így ha újra befogná valaki, egyértelműen látja, már átesett az ivartalanításon.
A műtét és rövid lábadoztatás után visszaengedjük őket az eredeti élőhelyükre. Ez a TNR-módszer, vagy magyarul a BIV, azaz befog, ivartalanít, visszahelyez
– ismertette Kövi Rita.
Már túl vagyunk 350 állaton, négyszáz felé tartunk. Ez hatalmas szám, és jókora összeg. Ha ezek az állatok még szaporodni tudnának, akkor már több mint ezer kölyköt a világra hoztak volna, akik valószínűleg nem kellenének senkinek, gondozatlanok, betegek és rövid életűek lennének
Mára majd’ egy tucat segítő önkéntes közreműködik a város környékén. Ők a korszerű körülmények megteremtéséért ingyen, szabadidejükben dolgoznak. Példaértékű az együttműködés, amely az elmúlt hónapokban indult az egri önkéntesek és az egri állatorvosok között, ez pedig nagy mérföldkő. Ők – átérezve, hogy milyen súlyos gond az utcai szaporulat –, havonta néhány kóbor macska ivartalanításával igyekeznek tenni e probléma ellen.
Egy németországi egyesület, a Tierschutzprojekt Ungarn E.V. nyújt anyagi segítséget, amely állatvédelmi céllal jött létre közel 30 éve, és adományokból működik. Rajtuk keresztül, kizárólag ezen egyesület Kastrationsprojekt nevű Facebook-oldalán lehet jelentkezni a kedvezményes ivartalanításra gazdáknak.
Tavasszal több egri állatorvos csatlakozott a törekvéshez. Dr. Fejér Barnáné dr. Varga Éva, dr. Kiss Annamária, dr. Suszták Béla, dr. Szarka Szilárd, dr. Balogh Gábor és dr. Hanácsek Richárd pro bono, azaz ingyenes műtéteket vállalnak az egyesületnek.
Kövi Rita hangsúlyozta, a segítséget, csatlakozási szándékot szívesen fogadják, hiszen telephely híján óriási szükségük lenne lábadozáshoz alkalmas helyekre. Olyan állatbarátokkal is örömmel együttműködnének, akik a frissen műtött cicák lábadoztatását otthonukban vállalnák, ez gyorsítaná az ivartalanítást. Aki részt venne ebben, az említett Facebook-oldalon veheti fel a kapcsolatot az önkéntesekkel. Anyagilag is támogatható az ivartalanítás, az összeget egyeztetés után állatorvosnak kell befizetni.