Életmód

Saját portáján épített macskaotthont a feldebrői hölgy

Facebook/Macska Honfoglaló Alapítvány
Facebook/Macska Honfoglaló Alapítvány

A feldebrői Macska Honfoglaló Alapítványnál egyszerre 40-45 macskáról gondoskodnak, a céljuk pedig az, hogy segítsék a jó állapotú állatok gazdához kerülését, a sérült, beteg jószágoknak életük végéig megfelelő körülményeket biztosítsanak – írta meg a Heol.

A macskáknak Visnyei Györgyi, a Macska Honfoglaló Alapítvány önkéntese ad otthont. Elmondta, hogy a fejlesztéseket és felújításokat folyamatosan végzik, sokszor önerőből hoznak létre egy-egy új részleget, hogy még több állatnak legyen hely. Szerencsére a faluban és az ország távolabbi részein is akadnak támogatók, akiknek segítségével bővíteni tudják a kapacitásukat.

Facebook/Macska Honfoglaló Alapítvány

Jelenleg van egy több részből álló szabadtéri kifutónk, amely a szökések elkerülése érdekében hálóval fedett. Innen átjáró vezet a házba, így az állatok napközben akkor tartózkodnak kint, amikor kedvük tartja, s a vacsorától a reggeliig mindegyikük bent, a házban tölti az éjszakát

– mondta Visnyei Györgyi, aki nyolc éve költözött Budapestről Feldebrőre, mert úgy gondolta, az állatai jobb helyen lennének vidéken.

Voltak, akik nemcsak eledellel és alommal, hanem pénzzel is szerettek volna támogatni, ezért tavaly létrehoztuk az alapítványt. A fiam, Bencsik András a kuratórium elnöke, Tóth Anikó az alapító, én pedig önkéntesként veszem ki a részem a munkából, s én biztosítom a helyet a cicáknak a házamban és a telkemen.

– nyilatkozta a lapnak az önkéntes.

Jelenleg alapítványi pénzből újítják fel a pincét, ahol szellőztetőberendezés, fűtés, macskabútorok és elkülöníthető részek gondoskodnak majd a kényelemről.

Facebook/Macska Honfoglaló Alapítvány

Az alapítvány hírnevét s így egyre több támogatót nagy részben az egyik mentett cicájuknak, Mázlinak köszönhetik, akit három éve találtak az utcán, koponyatörése volt, úgy tűnt, nincs sok esélye.

Ám mázlija volt, jelenleg fájdalommentesen éli az életét, de teljes ellátásra szorul, etetni kell, sok odafigyelést igényel. Elindult egy blog, ahol az ő mindennapjait mutatjuk be, s rajta keresztül az alapítványunkat is

– mesélte.

Visnyei Györgyi megjegyezte, hogy egy befogadott állatot sem engednek vissza az utcára. Elsődlegesen az örökbefogadást támogatják, ebben a SpartaForce az Állatok Védelméért Egyesület – Sziszakuckó nagy segítségükre van. Vannak cicák, amelyek betegséggel küzdenek vagy nem jól szocializálhatók, ők életük végéig élvezhetik az itt dolgozók szeretetét.

Kapcsolódó
100 cicát adott örökbe, most 17-tel él együtt az elhivatott macskabarát
A hölgy egy Fő utcai lakásban, Kaposváron gondozza az állatokat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik