Virágzó vidékünk

Egyedülálló gyöngyszem a mosonszentmiklósi templomegyüttes

Ha rábaközi kirándulást tervezünk, akkor nemcsak Lébény híres középkori templomát érdemes felkeresnünk, hanem egy kicsit hajtsunk tovább az 1-es főút felé, Győr irányába, és alig 3 kilométer múlva egy újabb épített kincsre bukkanhatunk Mosonszentmiklóson. A falut 1973-ban Lébénnyel egyesítették Lébénymiklós néven, majd 1989-ben a két település ismét különvált.

E sorok rója is épp arra járt és először csak a fejét forgatta, majd visszafelé félre is állt fotózni és elmerülni a kövek szépségében.

A község közepén épült templom a 47 méter magas tornyával már messziről látszik, közelebb érve pedig a két kápolnával olyan az épületegyüttes, mint anya a két gyermekével. Ez a fajta templomtér egyedülálló az országban.

A jobb oldali Szent Kereszt kápolna a XVI. században épült, míg a baloldali az első világháborúban elhunytak emlékére 1929-ben – olvashatjuk az információs táblán.

A közöttük égbetörő karcsú torony rejti a műemlék egyik különleges ékét, a XVIII. századi osztrák mesterek által készített órát. A bejárat fölött pedig az építtető, gróf Zichy Ferenc, győri püspök címere látható.

A templom belsejében barokk kor stílusa fogad. A szobrokkal díszített főoltár mögött a falu védőszentjét, Szent Miklóst ábrázoló olajfestmény látható.

De nem csak maga a műemlék, hanem a templomegyüttes előtt kialakított tér miatt is érdemes megállni egy kis pihenőre. Jó magam épp levendulavirágzáskor jártam ott, a bokrokon méhek zsongtak, a rózsakert is virágzott és az ivókútból jéghideg víz folyt.

A tervezett biciklitúrám egyik pihenőállomása lett ez a kis csodahely. Már csak papírra kell vetni az útvonalat, de addig még néhány kilométer felfedező kocsikázás hátra van. Amint elkészülök, egy cikkben jelentkezem majd a kétkerekű kalandtúra részletes leírásával.

Kapcsolódó
A Szentlélek hét ajándékát jelképezik a hévízi kék templom tornyai
A toronyegyüttes felülnézetből egy kitárt szárnyú galambra emlékeztet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik