Életmód

Hiába drágul az utazás, tömegek készülnek adventi vásárokba

pixabay
pixabay
Sokan kirándulásba menekülnek a drága rezsi elől.

A koronavírus-járvány lecsengésével idén mindenki duplán pótolta be az elmaradt utazásait, és bár októberben valamelyest visszaesett turizmus, az adventi vásárokra már most hatalmas a készülődés.

2020-ban teljesen ellehetetlenült az utazás világszerte a pandémia következtében, rá egy évre pedig csak óvatos emelkedésnek indultak az idegenforgalmi mutatók. Ehhez képest 2022-ben már a járvány előtti rekordszinteket döntögette a turizmus egész Európában, és Magyarországon is próbálta mindenki akár duplán is bepótolni az elmúlt két évet az utazások tekintetében.

Zsebők Tamás, a Z(s)eppelin Utazási Iroda vezetője arról beszélt, a nyári főszezonban kifulladásig megteltek a szervezett utak, az emberek új élményekre vágytak, és nem sajnálták a pénzt akár több kirándulásra sem.

Kis túlzással kijelenthető, hogy idén mindenki utazott. A lendület – a turizmusban hagyományosan gyengébb – október végével hagyott alább némileg a külső hatások következtében, de az elmúlt hetekben már érezhetővé vált, hogy rendkívül felélénkült a kereslet az adventi, karácsonyi és szilveszteri programok iránt egyaránt

– magyarázta a szakember.

Mint mondta, rengetegen vágynak ebben az időszakban a meghitt adventi élményekre, a mézeskalács illatára és a forralt puncs ízére. Hazánk elhelyezkedése miatt pedig kifejezetten szerencsések vagyunk, hiszen néhány órás buszúttal elérhetőek a kontinens leggyönyörűbb adventi vásárai a szomszédos országokban.

Kérdésre válaszolva elárulta, a sláger úti cél továbbra is Ausztria, azon belül Karintia, Stájerország, Bécs, Salzburg a legfelkapottabb, de Németország déli részére, többek közt Nürnbergbe is rengetegen látogatnak el karácsony környékén. Hozzátette azt is, sokan választják Prágát és Krakkót is, de hirdettek meg egynapos kirándulásokat Temesvárra, Zágrábba és Belgrádba egyaránt.

Van az utazásra tartaléka az embereknek

Zsebők Tamás kiemelte azt is, az üzemanyag- és repjegyárak, a napidíjak, a szállodai valamint éttermi szolgáltatások költsége egyaránt jelentősen emelkedett az előző évhez képest, így az adventi utak is érezhetően drágábban lettek 2022-ben. Ez viszont egyelőre nem tartja vissza a magyarokat attól, hogy foglaljanak, a Z(s)eppelin Utazási Iroda kínálatában ugyanis folyamatosan telnek be a helyek.

Azt tapasztalják, hogy az emberek igyekeznek megspórolni az utak árát, sőt, többen vannak olyanok, akik inkább elmennek utazni, minthogy otthon fizessék a gázszámlát. Ezáltal ugyanis nemcsak több élményhez jutnak, hanem a rezsiköltséget is csökkentik úgy, hogy nem otthon ülnek a négy fal között.

Azt is látni már, hogy megugrott az érdeklődés a karácsonyi kirándulásokra. Ez is abszolút logikus, hiszen bevásárolni sem kell, nincs nyomás az emberen a hétvégi vendégek fogadása miatt, hanem őt szolgálják ki a szeretet ünnepén anélkül, hogy anyagilag sokkal rosszabbul jönne ki. Ami pedig a szilvesztert illeti, itthon a rezsiár emelkedése miatt a csoportos programok egyáltalán nem kifizetődők, ezért egyre többen kacsintgatnak afelé, hogy külföldön ünnepeljék az újévet

– értékelt Zsebők Tamás, aki megemlítette, hogy a fogyasztói igényekre reagálva a cégnél bevezették az eurós fizetést is annak érdekében, hogy az utasoknak ne kelljen árfolyamfelárral számolniuk, ha a forint gyengülne.

Kapcsolódó
Idén adventkor is fényárban úszik majd Eta néni háza
Advent első vasárnapjára ölti fel fényruháját a dabasi csodaporta. Kajdácsi Józsefné elmondta, hogy a rezsiválságban miként fedezik a plusz áramfogyasztást.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik