Virágzó vidékünk

Bámulatos lesz Szeged harmadik Tisza-hídja

Facebook/Nagy Sándor
Facebook/Nagy Sándor

Két mederpillérrel rácsos közúti gerendahíd épül a Tisza fölé, amely alkalmas gépjármű-, gyalogos és kerékpáros forgalomra. A déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei 2024 augusztusára készülnek el – írta meg a szeged.hu.

A déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei 2024 augusztusára készülnek el

– közölte Nyúl Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese. A szakember hangsúlyozta, a híd alépítményei úgy készülnek el, hogy később vasúti felszerkezettel is bővíthetők legyenek.

Facebook/Nagy Sándor

A témában tartott közmeghallgatáson Takács Miklós, a tervező Főmterv Zrt. közlekedéstervezési igazgatója elmondta, hogy jövő márciusban kell benyújtaniuk az engedélyezési tervdokumentációt bírálatra, augusztusig kell megszerezni az építési engedélyt, ezután készülhetnek el a kiviteli tervek.

Facebook/Nagy Sándor

Vígh Attila, a „hidász” tervező úgy vezette fel mondandóját, hogy igazi zöld híd lesz a harmadik híd. –

Park a hídon, amely kilátópontként is működik majd, amit remélhetően örömmel használnak majd a szegediek

– fogalmazott a tervező.

Facebook/Nagy Sándor

A „hidász” egyedi, a környezetbe teljesen illeszkedő hidat képzelt el, amely képét függőleges és vízszintes zöldfelületek határozzák meg. A függőleges felületekre borostyánt vagy vadszőlőt futtatnának fel. A hídon közösségi tereket is kialakítanának, erre kiváló lehetőséget teremt, hogy az északi oldalról a teljes belváros belátható, ezért ezen az oldalon a főtartón futó sétánnyal egy 13 méteres magasságú kilátópontot is épülne.

A híd két főtartója között fut majd a közúti forgalmat kiszolgáló 2×2 sáv, az északi oldal teraszán pedig a gyalogos és kerékpáros forgalom haladna.

Kapcsolódó
Megépülhet Magyarország első dunai kerékpáros hídja
Az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig tartó kerékpárút része lesz.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik