Otthon készült

Immunerősítő tejet fejlesztenek Debrecenben

Pixabay
Pixabay
A tejfehérje-érzékenyek is ihatják majd.

A tejfehérje-érzékenyek számára is fogyasztható, allergénmentes, az immunrendszert is támogató tejtermékek fejlesztése és előállítása a célja a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a FINO FOOD Kft. most induló kutatási és fejlesztési programjának – közölték az egyetem honlapján. A három évig tartó projekt során elkészülő termékek a tervek szerint bioaktív hatóanyagokban gazdag, immunerősítő, funkcionális élelmiszerek lesznek.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán (MÉK) évek óta vizsgálják az A2-es tej jótékony hatásait, az itt szerzett tapasztalatok adják a most kezdődő fejlesztési projekt tudományos bázisát.

Ez a program az élelmiszeranalitika mellett érinti az állattenyésztés, a fitoterápia és a mikrobiológia területét is. Egy olyan komplex projekt, amelyben versenyképes, innovatív, magas hozzáadott értékű, egészségvédő hatású termékek születnek

– mondta a projekt nyitórendezvényén Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A termékek fejlesztése mellett új analitikai eljárások és biológiai hatásmodellek kidolgozása is a cél, valamit innovatív takarmány premix összeállítása.

A vizsgálatban részt vevő tejelő szarvasmarha állomány takarmányát több gyógynövénnyel gazdagítják. A cickafark, a kakukkfű, a rozmaring, a bazsalikom és az oregánó bizonyítottan gyulladáscsökkentő, szív-és érrendszertámogató, antimikrobiális és immunerősítő hatású, ezek a növények tovább javíthatják az újonnan kidolgozott tejtermékeink egészségre gyakorolt pozitív hatását. Kutatásunk során ezért vizsgáljuk a bioaktív hatóanyagok hasznosulását, illetve élettani befolyását is

– fejtette ki Kiss Attila, a projekt szakmai vezetője, a MÉK Agrár- és Élelmiszeripari Tudáshasznosítási Központ igazgatója.

Egyre több hazánkban is a tejfehérje-érzékeny ember, így a számukra is fogyasztható, tehéntejből készülő termékek iránti kereslet egyre nő. A tervek szerint különleges sajtokat, joghurtokat és kefirt is készítenének a projekt során.

Kapcsolódó
A tej, az tej, minden ízében szeretjük
A tejfehérje segíti a kalcium felszívódását, a tejzsír jól emészthető, kedvező a felszívódása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik