Kertünk-Portánk

Nyolc év után találták meg eltűnt kutyájukat Kecskeméten

Kellett hozzá némi szerencse, egy újabb csavargás és az ebrendészet, akik leolvasták a kutya chipjét.

Még 2015-ben tűnt el Kecskemét-Felsőszéktóról egy gyönyörű labrador, Bella. Bánáti Attiláék kedvencüket a Facebookon keresték, több százan megosztották a posztot, de egészen mostanáig nem kaptak hírt felőle – írta meg a sztorit a hirös.hu.

A napokban valószínűleg újra elszökhetett a csavargó eb, a Vályogvető utcában fogta be az ebrendészet, ahol leolvasták a chipjét. Így derült ki, hogy elveszettként van nyilvántartva, és megtudták az eredeti gazdi elérhetőségét is. Az állatvédők is meglepődtek azon, hogy nyolc évig nem kapott oltást a kutya. Bárki fogadta is be az elcsatangolt állatot, ez nem vall felelős állattartásra.

Amikor felhívott a Menhely az Állatokért Alapítvány munkatársa, először megijedtem. Azt hittem, új kutyánkkal, Szemivel történt valami. El sem akartam hinni, hogy Belláról van szó

– mesélte a portálnak Attila.

Másnap már haza is vihették kutyusukat, aki nagy örömmel foglalta el komfortos kutyaházát. Bár a hely ismeretlen volt számára, hisz azóta saját házba költözött a család, gazdáit felismerte. A család kisfia, Zsombi még csak másfél éves volt, amikor eltűnt, de mindketten emlékeztek egymásra. Szemivel pedig, aki egy szamojéd kutyus, rögtön összebarátkozott Bella.

Bár Bella nagyon boldog régi-új családjánál, sajnos kiderült, hogy nem múlt el nyomtalanul rajta az elmúlt nyolc év. Megy a hasa. Ezt először betudták a stressznek, hisz az utcára, majd menhelyre került. Attilát azonban felhívta a család, ahol nyolc évig élt Bella. Így kiderült, hogy már legalább egy éve nincs rendben az emésztése.

Elmondták, hogy szerényen élt náluk, sokszor meg is kötötték, de nagyon szerették. Állítólag a kenyér volt a kedvence, nálunk azonban visszatért a minőségi kutyatápra. Most újra elvittük állatorvoshoz is, reméljük, gyorsan rendbejön majd

—  fűzi hozzá a gazdi.

A család, akiknél nyolc évig élt, azt mondta, az Auchan környékén találták. Mivel követte őket, hazavitték. Állítólag nem is gondoltak arra, hogy kereshetik, és azt sem tudták, hogy be kellene oltatni.

Kérték, hogy utoljára hadd találkozzanak vele, mi pedig természetesen megengedjük. Ha nem viszik haza, lehet hogy egy kocsi kerekei alatt végzi. Nagyon örülünk, hogy végül haza került, sok mindent kell majd bepótolnunk. Bár Bella már tízéves, bízunk benne, hogy még sok boldog évet tölthet velünk

– zárta a beszélgetést Attila.

Kapcsolódó
Megtalálták a Balatonnál eltűnt szelíd rókát
Az állat előkerülésének részletei nem ismertek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik