Életmód

70 éves a Tüskevár szeretett Tutajosa

youtube
youtube
A szerep máig az egyik legnagyobb kalandját jelenti Seregi Zoltán életének.

Seregi Zoltán – akit a Tüskevár című ifjúsági filmsorozatból Tutajos szerepében ismert meg az ország – 1953. június 7-én született Budapesten.

13 éves volt, amikor 1966-ban eljátszhatta Tutajost, ám az egykori gyerekszínészből nem lett ismert színművész, a rendezés jobban vonzotta.

Seregi Zoltán 1979-ben végzett Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom szakán, majd 1980-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán szerzett diplomát.

Az ezredforduló után a Békéscsabai Jókai Színház rendezője lett, 2015 decemberében nevezték ki a teátrum igazgatójává. A város közgyűlésének döntése értelmében megbízását 2021. január 1-jétől újabb öt évig meghosszabbították.

Hatalmas dolog volt, hogy 13 éves koromban felkértek Tutajos szerepére, máig az egyik legnagyobb kalandját jelenti az életemnek. Több korosztály nőtt fel a filmen, emlékeznek rá az emberek, mai napig időről időre megkeresnek ezzel kapcsolatban, hogy meséljek róla, sőt, rendszeresen veszek részt találkozókon, ahol gyerekeknek mesélek a sorozatról. Ilyenkor mindig azon izgulok, hogy mit szólnak majd a fiatalok, ha a filmbéli srác helyett egy idősödő, bajuszos férfit látnak meg

– mondta egy korábbi interjúban a Beol érdeklődésére.

Meghatódva gondolok vissza, milyen csodálatos szereposztással készült a film, óriási művészekkel játszhattam gyerekként együtt. Bánhidi László alakította Matula bácsit, Barabás Tibor volt Bütyök, Zenthe Ferenc István bácsi, Petrik József Bütyök hangja. Földi Teri, Kállai Ferenc, Kiss Manyi, Dajka Margit kapott szerepet a Fejér Tamás rendezte filmben

– emlékezett a színházigazgató.

Seregi Zoltán a Tüskevár után játszott néhány szerepet a József Attila Színházban, A Pál utcai fiúk 1969-es, Fábri Zoltán-féle filmváltozatában ő adta a magyar hangját Bokának, akit az angol William Burleigh alakított.

MTI/Cseke Csilla

Seregi Zoltán 2015-ben Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át, 2021. március 15-én pedig kiemelkedő színészi, rendezői tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjban részesült.

.

Kapcsolódó
Várja a Tüskevár rajongókat Matula bácsi kunyhója
A filmből ismert csónak is megtekinthető a Diás-szigeten.
Olvasói sztorik