Virágzó vidékünk

Befogták és menhelyre viszik a Salgótarjánban vaddisznónak nézett törpemalacokat

facebook/salgótarjáni városi televízió
facebook/salgótarjáni városi televízió
A Malacvédő Alapítvány segített.

Alig egy hónapja futótűzként terjedt országszerte a hír, miszerint vaddisznók tartják rettegésben Salgótarján egyik zöldövezeti lakótelepét, méghozzá úgy, hogy a környéken élők már gyermekeiket sem engedik egyedül az utcára.

Tény, hogy a közeli erőkből többször tévedtek már vaddisznók a városba, de olyanra nem volt példa, hogy kismalacokkal bóklásztak a szülők a közterületen.

Áprilisban viszont ez történt, illetve történt volna, ha nem derül ki, hogy a a szóban forgó állatok nem vaddisznók, hanem göttingeni törpemalacok.

A városi önkormányzat illetékesei a lakossági bejelentéseket követően “nyomoztak” az ügyben. Gyorsan kiderült, hogy a területen, a Rokkant-telepi garázsoron egy idős bácsi gondozza, neveli, eteti az állatokat, s azok nem vaddisznók, hanem göttingeni törpemalacok.

Mivel nem vadállatokról volt szó, szóba sem jöhetett a “levadászásuk”, igaz nem ez volt célja az önkormányzatnak. Mindenképpen az állatok életének kioltása nélkül akarták megoldani a helyzetet, ezért felvették a kapcsolatot a Malacvédő Alapítvánnyal, akik többszöri próbálkozás után, Bakó Csaba vezetésével április végén sikeresen befogták a kondát és elszállították az állatokat.

A disznók jelenleg egy, az Ipoly Erdő Zrt. által biztosított ideiglenes befogadóhelyen várakoznak, hogy leteljen az előírt karantén időszak, majd az alapítvány segítségével végleges menedékhelyre kerülnek.

A történet furcsa fintora, hogy az állatokhoz különösen kötődő idős bácsi mellett sokan szimpátiával tekintettek rájuk, ám a lehető legjobb megoldás született azzal, hogy olyan helyre szállítják őket, ahol nem zavarnak majd senkit.

A Salgótarjáni Városi Televízió felvételei az ügy lezárása előtt készültek

Kapcsolódó
Vélhetően vaddisznót néztek medvének Salgótarjánban
Arra kérik a lakosságot, hogy továbbra is jelezzék, ha medvét vélnek látni.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik