Kertünk-Portánk

Csodálatos látvány a társasházak erkélyein magasba futó lilaakác

Ördög Istvánné
Ördög Istvánné
Kiskunfélegyházán kosaras emelővel metszik meg virágzás után.

Nincs annál örömtelibb, mint mikor a zöldterületek, a közösségi kertek építése kezd egyre divatosabbak lenni és országszerte születnek a kisebb-nagyobb ültetett, városi faunák.

Szegeden lassan egy évtizede gondozzák egy lakótelep kertjét, Pécsen öt éve épült az első, Veszprémben pedig már a másodikat hozta létre egy civil csapat. A fővárosban is már a sokadik közösségi keretet építik, de még a  kisebb településeken is épülnek közös használatban csodás kis szigetek: Zalahalápon egy tavat adtak át a falu központjában.

És gyakran a társasházak, a panelházak elé is közös összefogással ültetnek virágoskereteket, cserjéket, facsemetéket.

Az egyik közösségi oldalra került ki egy nagyon különleges és csodaszép élő installáció. Egy ötszintes szarvasi épület előtti kertből ugyanis olyan lilaakác fa nyúlik az ég felé, amit a lakosok az erkélyükre futtatva vezettek fel a legfelső szintig.

Pásztor Péter

A hozzászólásokból pedig kiderült, hogy nem ez az egyetlen ház, amelynek közösségi kertjéből lilaakácot futtatnak fel, hanem Kiskunfélegyházán is van egy csodaszép példány, amit ráadásul körbe is vezettek a ház előtti sövényen és a kert bejárati kapujának is zöld, virágzáskor pedig lila keretet ad.

A félegyházi társasházból sikerült egy lakót elérnünk, aki elmondta nekünk, hogy a fa 20 éves és minden évben egyszer vissza kell vágni.

Mivel a fa ágai emeletenként minden erkélyhez rögzítve vannak, virágzás után egy emelőkosaras autó segítségével visszavágják, megmetszik, hogy vihar esetén ne szakadjon ki a nagy súly miatt

– mondta el a Sokszínű Vidéknek Ördög Istvánné.

Ördög Istvánné

Persze, ahogy az lenni szokott, a hozzászólások között meg is jelentek az akadékoskodó, kötekedő hangok is. Mi van, akkor, ha valamelyik lakó nem szereti a virágot, zavarja a méhlegelő, fél a rovaroktól stb.

Én például azt el tudom képzelni, hogy egy méhcsípésre allergiás lakó nem szeretné az erkélyére csalogatni a beporzókat. De egyéb esetben nemigen látok kivetnivalót, hogy egy ilyen szép növény díszítse a lakásom falát, ami a hőségben még az árnyékával is meghálálja a gondoskodást.

Ördög Istvánnétól megtudtuk, hogy a háznak egy nagyon agilis, lelkiismeretes közös képviselője van, aki igazi csapattá kovácsolta a lakóközösséget. Mindenki a szívén viseli a társasház sorsát, így épülhetett meg a szép kiskert a ház elé és a lilaakác is ezért tud virágozni minden májusban már sok-sok éve.

Kapcsolódó
Feltörik a sportpálya betonját, hatalmas közösségi kertet hoznak létre rajta
Kihasználatlan városi betonfelületet tesznek zölddé, élővé egy közösségi kerttel Újpesten.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik