Virágzó vidékünk

Somogyország kincse lett az ország egyetlen minden nap közlekedő kisvasútja

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

Örökségünk – Somogyország kincse díjat kapott a balatonfenyvesi kisvasút, az elismerést igazoló oklevelet szerdán adták át és függesztették ki az állomás épületére Fenyvesen – tájékoztatott a MÁV Zrt. a honlapján.

A díjjal a Somogy Vármegyei Önkormányzat 2004 óta ismeri el somogyi épített, természetes környezeti, kulturális értékek létrehozását, feltárását, megóvását. Ezen értékek egyúttal a Somogy Megyei Értéktár részévé válnak.

A vasúttársaság közleménye szerint a díjátadón bemutatták azt a négy, korábban a kecskeméti kisvasúton közlekedő nyitottperonos személykocsit, amelyeket a Szolnoki Járműjavítóban újítottak fel. A kocsikat Balatonfenyvesen először a helyi iskola alsó tagozatos diákjai és kísérőik próbálhatták ki.

MTI/Máthé Zoltán

A balatonfenyvesi kisvasúton regionális díjszabás van érvényben, de lehet rajta utazni Balaton24 és Balaton72 napijeggyel, Somogy vármegyebérlettel, országbérlettel, valamint díjmentesen az alsó tagozatosoknak kiállított Kajla-útlevéllel is – tették hozzá.

Jelezték: június 15-től a kisvasút mindkét vonalán hosszabb szerelvényekkel várják az utazni vágyókat, és biztosítják a kerékpárszállítás lehetőségét.

Az 1950-től működő balatonfenyvesi kisvasút az egyetlen kisvasút az országban, mellyel az év minden napján menetrend szerint lehet utazni.

Eredetileg gazdasági vasútnak épült, mára azonban a személyszállítás vált egyeduralkodóvá: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, emellett a somogyszentpáliaknak és az imremajoriaknak ezek a vonatok jelentik a közösségi közlekedést – közölte a MÁV, hozzátéve: az utasszám évről évre látványosan emelkedik. A vonatjáratokat 2018-ban 42 ezer, 2022-ben már 106 ezer utas vette igénybe. Az utasszám az idén május végéig 6730, az elmúlt év hasonló időszakában 5673 volt.

Kapcsolódó
Kristálytiszta vízzel csalogat Somogyország kincse
A látótávolság a víz alatt akár a 8 métert is elérheti.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik