Védett, endemikus faj virágzik ezekben a hetekben a szikeseken – írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság.
A kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum) a szomszédos országok kivételével kizárólag hazánk területén van jelen, Pannon-endemikus flóraelem. A fajra jellemző meglehetősen nagy fluktuációnak köszönhetően egyedszáma évről évre szélsőségesen változhat.
A kisfészkű aszat a gyepek nedvesebb részeinek lakója, virágzáskor akár a 2,5 méteres magasságot is elérheti, ezért állományai messziről könnyen észrevehetőek.
A védett bogáncsfélét elsősorban termőhelyeinek megszűnése (beszántás, becserjésedés), illetve szárazodása veszélyezteti. Az élőhelyéül szolgáló gyepes területeken a növényt a túllegeltetés, az égetés, a magasabb vízborítás, és a többszöri, rossz időszakban történő kaszálás csak időszakosan szorítja vissza.
A kisfészkű aszat endemikus és Natura2000-es közösségi jelentőségű jelölőfaj, a bár az állománya stabil, a víz hatása alatt álló élőhelyek megóvása a faj fennmaradása érdekében a természetvédelem feladata.
A növény Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 5000 forint.