Mozaik

Az Oszmán Birodalom örökségei a különleges madárpaloták

Nem fukarkodtak a díszítéssel.

Az Oszmán Birodalom számtalan mesterien megtervezett mecsetet, fürdőt, élettel teli bazárt és más építészeti kincseket hagyott Törökországban az utókorra. Ezek egyike az épületek falára épített díszes, palotaszerű madárházak.

Már a 16. századtól megfigyelhető volt, hogy madárodúkat tettek a házaik oldalára, de az oszmán építészet ma is ismert szép példái a 18. században keletkeztek. A 19. századtól aztán csökkent a számuk.

Keletkezésük talán annak köszönhető, hogy hagyományosan nagy figyelmet fordítanak a körülöttük levő állatokra, jótéteménynek számított az élőlények szolgálata.

Szinte minden oszmán épületen találhatók madárházak, mecsetek, templomok, zsinagógák, hidak, vízvezetékek, valamint házak és paloták homlokzatain és szökőkutaknál is találkozhatunk velük.

Az építészek jól ismerték a környéken élő madarak fészkelési szokásait, megfigyelték őket és ennek megfelelően alakították ki a kis építményeket – természetesen, a díszítés már inkább az emberek szépérzékét szolgálta. Egy-egy „házon” belül több fészket alakítottak ki, volt, hogy akár 10 madárnak is jutott búvóhely.

A madárházakról a fotógaléria megnyitható a képre kattintva

Galéria
Kapcsolódó
A szavazatok szerint Flóráé lett ország legszebb, saját készítésű madáretetője
A számok szerint az újrahasznosított madáretető nyerte el a szavazók tetszését.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik