Egyévnyi börtönbüntetést kaphat az, aki magára hagy egy állatot, legyen az az út szélén vagy bárhol máshoz – szól a szigorított horvátországi törvény, mely szerint bűncselekménynek számít az állatok elhagyása. Emellett súlyosbították az állatkínzásért kiszabható szankciókat is – közölte a One Green Planet.
Az április 2-tól életbe lépett szabályozás alapján, ha el is pusztul az elhagyott állat, akiért az adott illető felelős, két évre nőhet a börtönbüntetés hossza. Ugyanígy járhat az is, aki egynél több állatot hagy a sorsára. Amikor pedig bebizonyosodik, hogy az elkövetőt pénzszerzési vágy hajtotta, háromévnyi börtönbüntetésre is ítélhető. A bűnösöket eltilthatják az állattartástól akár öt évre is.
Meg is gyorsult a feljelentési folyamat, ezért gyorsabban tudnak intézkedni a hatóságok. Azt remélik, hogy ennek, illetve a szigorúbb szankcióknak nagyobb lesz az elrettentő hatása és összességében a felelős állattartás is általánosabbá válik.
Horvátországban évente több mint tízezer állatot hagynak el, legtöbbször macskákat és kutyákat, de gyakorta teheneket és juhokat is, ráadásul utóbbiak beszerzésénél állami támogatást kaphatnak a gazdák.