Mozaik

Apa lett a világ leglustább tűzoltója

Brúnó, az egykori salgótarjáni tűzoltókutya nyugdíjasként szerelembe esett.

Brúnó a salgótarjáni tűzoltók egykori – nem hivatalos – tűzoltó kutyája, egyben, „a világ leglustább tűzoltója” cím büszke birtokosa.

A zsemleszínű labrador 2013-tól 2020-ig teljesített szolgálatot a salgótarjáni laktanyában, hét év után kora és egészségi állapota miatt nyugdíjba vonult.

A veterán lustálkodó bajnokot egykori kollégája, Kecskés Bence tűzoltó főhadnagy fogadta be, azóta velük él egy szép kertes házban. Kedvenc tevékenységei közé tartozik az alvás, a napozás és a finom falatok elfogyasztása.

Mivel Brúnó már aktív éveiben sem volt a testmozgás lelkes híve, a család úgy döntött, hogy szereznek mellé egy fiatal játszópajtást, aki majd mozgásban tartja őt. Így került hozzájuk tavaly Nara, egy labrador kislány. És, mint tudjuk, a szerelem nem ismer határokat , a korkülönbség pedig nem lehet akadály

– írta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Idén májusban, tizenegyedik születésnapjára Brúnó hatalmas ajándékot kapott: három apró kis szőrgolyót, három gyönyörű kiskutyát, akiknek ő az apukája.

Bár a csemeték nyaggatása miatt kevesebbet hódolhat kedvenc időtöltésének, a pihenésnek, Brúnó mégis kitörő örömmel és rengeteg szeretettel fogadta kicsinyeit.

Kapcsolódó
Tíz éves lett Brúnó, a közkedvelt tűzoltó százados
Az aktív nyugdíjason meg sem látszik a kora.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik