Virágzó vidékünk

Pannonhalmi panoráma és bükki búvóhely: megvan az év kilátója és az év turistaháza

A magyar természetjárók összesen több mint 10 ezer szavazatot adtak le a jelöltekre.

Idén ötödik alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az Év Kilátója és Év Turistaháza pályázatot. A magyar természetjárók összesen több mint 10 ezer szavazatot adtak le az Aktív Kalandor Facebook oldalán, és ezekkel eldőlt, melyik induló kapta 2024-ben az Év Kilátója és az Év Turistaháza címet.

A tíz kilátó közül a pannonhalmi Boldog Mór-kilátó gyűjtötte be a legtöbb kedvelést, szám szerint 1346-et. A turistaház kategóriában a Turistapark Szentlélek  lett a nyertes 1822 érvényes szavazattal.

A kampány célja, hogy a természetjáró közönség minden évben új úti célt írjon fel a bakancslistájára, és látogasson meg olyan tájakat, amelyek eddig elkerülték figyelmét. A két nyertes kiemelt célpontként extra publicitást kap az Aktív Kalandor felületein, így többen terveznek majd Pannonhalmára és a Bükkbe utazni. A versenyben részt vevő további 18 helyszín viszont ugyanolyan vonzó úti cél lehet a túrázóknak és kerékpárosoknak, hiszen a zsűri ezeket mind érdemesnek találta a címre.

Spirituális körkép Pannonhalma szívéből

A Pannonhalmi Bencés Főapátság épületével egy dombon áll a Boldog Mór-kilátó. Az egyik első pannonhalmi szerzetesről elkeresztelt építmény nem csak nevében, de kinézetében, egyszerűségében és formájában is illeszkedik az apátság szellemiségéhez. A Kisalföldi Erdőgazdaság a Sokorói-dombság fáiból építette a kilátót, ahonnan pazar kilátás nyílik a dél és nyugat felől lévő dombokra, illetve az észak és kelet felé elterülő síkságra. A fák fölött körülnézve Pannonhalma és a róla elnevezett medence jelenik meg, távolabb pedig a Bakony északi vonulata látható, kelet felé pedig egészen a Vértesig láthatunk.

default

A kilátó lábánál egy lombkoronaösvény is épült, ami 80 méternyi sétát kínál a fák lombjai között. A legősibb keresztény jelképet megmintázó hal formájú építmény végéből egyik irányban a cseszneki vár kőfalai rajzolódnak ki, nyugat felé a Sokorói-dombság legmagasabb vonulata zárja le a kilátást, északnak tekintve Győr magas épületei tűnnek fel. A kilátó közelében több túraútvonal is elhalad, ezek közül legnépszerűbb a Budapestről induló Szent Jakab út vagy közismert nevén El Camino, amelynek jelzéseit követve akár egészen a spanyolországi Santiagoig zarándokolhatunk.

Természetjárók kacsalábon forgó táborhelye a Bükkben

Tengerszint felett 750 méterrel fekszik 2024 kedvenc turistaháza, amely egyben az ország legmagasabban fekvő kempingje is. A Bükk egyik legszebb pontján, Lillafüredtől 13 kilométerre, a Kis-fennsíkon található Turistapark Szentlélek egy valódi komplexum. A három önálló házikón kívül  36 fős jurtaszállás is várja a túrázókat, kerékpárosokat, illetve sátorban további 50 fő tudja itt tölteni az éjszakát. A már szinte elengedhetetlen szabadtéri konyhán túl olyan extra lehetőségeket is nyújt a szállás, mint a játszótér, a kalandpálya vagy a szauna. A szálláshely télen-nyáron foglalható.

Nem kell messze menni látnivalóért, a Látó-kövek kilátása vagy a bükkszentléleki pálos kolostor romja karnyújtásnyira van, de az ország egyik legromantikusabb fája, két hatalmas, egymásba ölelkező bükkfa, amely a Szerelmesek fája nevet viseli, is csak kőhajításnyira van az épületektől. Aki nagyobb kalandra vállalkozna, az a Bükk kimeríthetetlen lehetőségei közül válogathat, hiszen turistautak találkozásánál, a Kéktúra mentén fekszik az idei év nyertes erdei szálláshelye.

Dobogós úti célok

Hosszú ideig az Írottkő-kilátó vezette a listát, végül viszont második helyre került a Kéktúra kiindulópontjaként ismert 111 éves kőépület. A harmadik helyezett az ország másik végébe hív. A János-vára kilátó a Zemplén magaslatait és a füzéri várat mutatja meg.

A turistaházak ezüstérmese a Soproni-hegységben található Roth Turistaház lett, amely az Alpok lábánál várja az osztrák-magyar határon túrázókat. A dobogóra még a mecseki Réka kunyhó fért fel, amely pont idén tavasszal újult meg kívülről-belülről, és a Keleti-Mecsek egyik legszebb pontján, három forrás találkozásánál, az erdő szívében várja a világ elől elbújni vágyókat.

A megújult aktivkalandor.hu weboldalon részletesen meg lehet ismerni a szavazásban részt vevő helyszíneket – Magyarország minden izgalmas látnivalója mellett. A kilátókhoz könnyedén lehet odavezető túrát keresni és egyéb látnivalókkal egészíteni ki a kalandot. A turistaházak oldalán minden információ szerepel a foglaláshoz, és természetesen innen sem hiányoznak a túraajánlók.

Az Év Kilátója szavazás végeredménye

  • Boldog Mór-kilátó (Pannonhalma): 1346
  • Írottkő-kilátó (Kőszegi-hegység): 1154
  • János-vára kilátó (Zemplén): 785
  • Prédikálószék-kilátó (Visegrádi-hegység): 547
  • Kövestetői-kilátó (Mecsek): 465
  • Hollófészek-kilátó (Zselic): 452
  • Isten tenyere kilátó (Cserhát): 443
  • Prónay-kilátó (Cserhát): 352
  • Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó (Balaton-felvidék): 298
  • Károlyi-kilátó (Bakony): 153

Az Év Turistaháza szavazás végeredménye

  • Turistapark Szentlélek (Bükk): 1822
  • Roth Turistaház (Soproni-hegység): 997
  • Réka kunyhó (Mecsek): 346
  • Haracsi Vendégház (Zselic): 243
  • Som-hegyi Turistaház (Pilis): 170
  • Kútbereki Turistaház, Matracszállás és Nomád Táborhely (Börzsöny): 161
  • Keserűszeri Vendégház (Őrség): 151
  • Kisbetyár Vendégház (Bakony): 150
  • Zsigárdi Erdei Lak (Murafölde): 114
  • Mátrai5 Vendégház (Mátra): 103

A négy éve futó kampányok sok turistát indítottak útra az ország különböző tájain.

2020-ban a balatonboglári Xantus János Gömbkilátó, következő évben a Tisza-tavon található Bölömbika-kilátó volt a nyertes. 2022-ben a bükki Zsófia-kilátó kapta a legtöbb szavazatot, illetve tavaly a mogyoródi Szent László kilátó-kápolna vitte el a díjat.

Turistaházak közül 2020-ban a tolnai Annafürdő Vendégház, 2021-ben a legendás Szelcepuszta Turistaházat választották a szavazók. Ezt követően a bükki Fehérkőlápa Turistaház nyert, 2023-ban pedig a Zemplénben fekvő Rostallói Ökotudatos Nevelési Központ (RÖNK) lett a kedvenc turistaszállás.

Kapcsolódó
Kilátók újultak meg a Balatonnál
740 millió forint pályázati támogatást költöttek a projektre.
Olvasói sztorik