A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság tette közzé bejegyzésében, hogy a budapesti Rudas és Széchenyi fürdő hivatalos honlapján már szerepel az a tájékoztatás, miszerint 2025. augusztus 1-jétől a gyógyfürdők nem fogadnak 14 év alatti vendégeket.
Ennek alapját a 510/2023. (XI. 20.) számú Kormányrendelet (1) bekezdése képezi, amely kimondja, hogy 14 év alatti gyermekek nem használhatják a gyógymedencéket és a gyógyászati célú medencéket, kivéve, ha orvosi rendelvény alapján történik a fürdőzés.
A rendelet szerint a közhasználatú fürdők üzemeltetőinek kötelező betartaniuk az 5. mellékletben szereplő közegészségügyi előírásokat a fürdők működtetése során – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján.
A jogszabály 5. számú melléklete pontosan úgy rendelkezik, hogy:
- 14 éven aluli gyermekek csak szülő vagy felnőtt kísérő felelősségére és felügyeletével vehetik igénybe a közhasználatú fürdő szolgáltatásait.
- 14 éven aluli gyermekek fürdőzése gyógymedencében, gyógyászati célú medencében, 35 Celsius-fokos vízhőmérsékletnél magasabb hőmérsékletű medencében,
- 6 éven aluli kisgyermekek fürdőzése masszázsmedencében, pezsgőfürdőben és egyéb, a házirendben rögzített létesítményben nem engedélyezett.
- Orvosi rendelvényre gyógymedencét vagy gyógyászati célú medencét 14 éven aluli gyermek is igénybe vehet.
Az NKFH felhívja a figyelmet arra is, általános előírásként szerepel az is, hogy nem szobatiszta kisgyermekek csak vízzáró, kifejezetten fürdéshez készült pelenkában, felnőtt felügyelete mellett tartózkodhatnak a fürdő területén. A 6 év alatti gyermekek számára fenntartott, legfeljebb 50 centiméter mély gyermekmedencében vagy annak részében a felnőtt kísérők kizárólag lábmosás után léphetnek be, és csak állva vagy a medence szélén ülve tartózkodhatnak ott, számukra a medencébe való beleülés vagy belefekvés tilos.
A gyógyfürdő látogatása előtt érdemes felkeresni az adott szolgáltató weboldalát, hogy naprakész információt kapjunk a házirend előírásairól, a belépőjegyek árairól, az esetleges kedvezményekről és a nyitvatartási időkről.
Korábban megírtuk, hogy így juthatunk TB-támogatott gyógyfürdő-beutalóhoz, ezek pedig az ország legolcsóbb termálfürdői. És nem verték nagydobra, de új gyógyfürdője lett hazánknak.

