Igazi különlegességre bukkantak a szakemberek a debreceni Attila téri görögkatolikus főszékesegyház felújítása közben. Szeptember 4-én, a toronykereszt tövében egy 1908-ban elhelyezett időkapszulát találtak, amely meglepően jó állapotban őrizte meg az utókornak szánt dokumentumot – írták a Hajdúdorogi Főegyházmegye honlapján.
A levélből kiderül, hogy 1908. november 19-én keletkezett, és részletesen megörökítette az első debreceni görögkatolikus templom építésében részt vevő szakemberek és közreműködők nevét. Az írást a munkálatokat végző bádogosmester, Máthéi János készítette, aki nemcsak saját szerepét jegyezte fel, hanem az építkezés minden fontos résztvevőjét is megemlítette.
A feljegyzés említést tesz a templom terveit készítő Bobula János budapesti műépítészről, az építést irányító Tóth Istvánról, valamint az építkezés pallérjairól és munkásairól. Az is kiderül belőle, hogy a toronykeresztet maga Máthéi János helyezte fel azon a napon, amikor a dokumentum készült. Részletesen felsorolta munkatársait is.
A korabeli élet egy másik apró szeletét az időkapszulában talált papír jelzi: ez az Uranus mozgóképszínház műsorát tartalmazta, amely akkoriban Debrecen egyik kulturális újdonságának számított.
Az iratot egy bádogdoboz védte, amely ugyanabból az anyagból készült, amellyel a templom kupoláját is lefedték. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a dokumentum több mint egy évszázadon át, két világháborút és számos vihart túlélve maradt fenn sértetlenül.
Korábban több időkapszuláról is beszámoltunk már, a füleki városházán, a kisbéri főtéren és egy szegedi iskolában is találtak régi dokumentumokat.

