Életmód

A kávéfogyasztás védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen

További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a gyógyításban is felhasználhassák az eredményeket.

Egy kanadai kutatás szerint a kávéfogyasztás bizonyos fokú védelmet nyújthat az Alzheimer- és a Parkinson-kór ellen – írta a ScienceDaily.com online tudományos portál.

A torontói Krembil Agykutató Intézet tudósai szerint a kávénak több jótékony hatása van, minthogy az embert reggel felébreszti és energiával tölti fel vagy segít a koncentrálásban.

A kávézás a jelek szerint valamilyen összefüggésben van azzal, hogy csökken az Alzheimer- és a Parkinson-kór kialakulásának kockázata

– mondta el Donald Weaver, az intézet társigazgatója.

Speciális fotóskönyv segíti az Alzheimer-betegek gondolkodását
Fotók, melyek nem csupán élményt nyújtanak. Emlékezni is segítenek!

Azt vizsgálták, hogy mi ennek a magyarázta, a kávénak milyen összetevői játszanak ebben szerepet, és ez hogyan hat a korral összefüggő kognitív hanyatlásra – idézte fel a kutatás legfontosabb kérdéseit Weaver, aki a gyógyszerkémikus Ross Mancinit és a biológus Yanfei Wangot kérte fel a kutatásban való részvételre.

A csoport három különböző típusú kávét vizsgált: világos pörkölésűt, sötét pörkölésűt és koffeinmentes sötét pörkölésűt.

A koffeines és koffeinmentes sötét pörkölésű kávéknak azonos potenciálja volt a kezdeti vizsgálatok szerint, tehát már korán kiderült, hogy nem a koffein az az összetevő, ami védelmet nyújthat

– magyarázta Mancini.

Mancini ezt követően a kávészemek pörkölése közben képződő fenil-indén molekulákat vette górcső alá. Kiderült, hogy a kutatásban vizsgált összetevők közül ez az egyetlen, amely az Alzheimernél és a Parkinsonnál megjelenő mindkét fehérjefragmens, a béta-amiloid- és a tau-fehérje felhalmozódását is gátolja.

Különös kisváros nyitja meg kapuit az idén, demens betegeknek segít
Hollandia után Amerikában és Ausztráliában is így próbálnak segíteni.

Mivel a pörkölésnél keletkeznek a fenil-indének, és minél sötétebbre pörkölik a kávét, annál több keletkezik, a sötétebb pörkölésű kávé jobban véd a világosabb pörkölésűnél. Mancini elmondta, hogy az úttörő vizsgálat után a következő lépés az lesz, hogy kiderítsék, mennyire előnyösek ezek a vegyületek, és képesek-e bejutni a véráramba vagy bekerülni az agy vérellátásába.

Weaver azt is kiemelte, hogy egy természetes vegyületet fejti ki ezt a hatást, és nem szintetikus.

Az anyatermészet sokkal jobb vegyész, mint mi, és képes előállítani ezeket a vegyületeket. Ha szükség van egy összetett vegyületre, jobb ha egy növényben neveljük, aztán betakarítjuk, megdaráljuk és elkészítjük, mintha megpróbáljuk előállítani

– fejtette ki.

A tudós ugyanakkor elmondta: további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a gyógyításban is felhasználhassák az eredményeket. Hangsúlyozta: kutatásuk ugyan kimutatta, hogy van olyan összetevője a kávénak, amely hatékony lehet a kognitív hanyatlás gátlásában, de ez nem jelenti azt, hogy a kávéval kezelni lehetne a betegségeket.

Kiemelt kép: Thinkstock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik