Kertünk-Portánk

Csodaszép játszóteret varázsolt unokájának a garabonci nagyapa

Minden gyerek ilyen mesevárról, saját játszó birodalomról álmodik.

A Garaboncon élő Tóth Gábor csodálatos játszóteret álmodott meg és készített el egyedül 2 és fél éves unokájának, Anna Rózának.

Zalakarostól 3 km-re található a 710 lelket számláló kis település, Garabonc, a Kis-Balaton festői partján, ahová a lánya gyakran ellátogat a városból az unokával. Mint minden gyerek, a kis Anna Róza is imád homokozni, csúszdázni, mászókázni, egyszóval mindent, amit egy játszótéren lehet.

Festőművész vagyok, sok hazai és nemzetközi kiállítás van a hátam mögött. Festményeimet magam keretezem. Ez úgy kapcsolódik a játszótér elkészítéséhez, hogy vannak famegmunkáló gépeim, és természetesen szeretem az egyedi megoldásokat

– meséli az 52 éves Gábor, akinek a festményeit a Facebookon is bárki megcsodálhatja.

Anna Róza mozgásigénye óriási, és szereti a természetes környezetet. Lehetőség szerint sokat használták a városi játszótereket is, de amikor a vidéki nagypapánál pihennek, akkor szinte az egész napot az udvaron tölti a kislány. Így merült fel az ötlet, hogy a tavasz folyamán egy csúszdával kombinált mászókát állítanak fel neki a nagyszülők a kertjükben.

Először a csúszdát szereztem be, és úgy gondoltam, hogy saját kezűleg barkácsolok egy  fa építményt, amelyre a csúszda kapcsolható. Szerencsére  jó nagy zöld terület van az udvarban, 30 gyümölcsfával. Éppen virágoztak, és úgy gondoltam, hogy tervezek egy komolyabb, többfunkciós  játszóteret az eredeti tervhez képest

– mondja Gábor.

A lelkes nagypapa húsvét előtt 3 héttel gondolta ki az egészet, és már aznap el is kezdte beszerezni a szükséges anyagokat. A legalkalmasabbnak az esztergált fa oszlopokat tartotta erre a célra. A tervezésnél az is a szeme előtt lebegett, hogy a balesetek elkerülése végett a felületek lekerekítettek legyenek, és a szálka se okozzon sérülést.

Az építés legizgalmasabb része a tervezés volt. Festői szemmel kicsit mindig a végeredményt látta maga előtt. Tartalmában minél több egymással összekapcsolható, és minél változatosabban variálható, többféle játék ízléses elhelyezését tervezte, úgy, hogy kétévestől egészen akár tizennégy éves korig megtalálja az összes korosztály a kedvére való és izgalmas szórakozást.

A végleges formát a beépített játékok adták meg. Fontos a kis ház, hisz minden gyerek szereti a saját kuckót. A homokozó, a hinta, a mászóka, mászófal és a csomózott kötelek pedig szintén elengedhetetlenek a gondtalan mókázáshoz és a kreatív játékhoz egyaránt.

Fotó: Holdosi Eszter Dóra

Mindezeket plusz tartalommal terveztem egy mesevár formájában, háromfejű sárkány címerrel, fa kardokkal, egy a várat védő krokodillal. Mint kiderült, ez lett a játszótér fő látványossága és a gyerekek kedvence, nagyon szeretik. Imádnak rajta lovagolni, vagy épp etetik az elképzelt mesefigurát. Saját magam faragtam ki, kellemes időtöltés volt a számomra is

– büszkélkedik a nagyapa.

Nemhiába festőművész Gábor, a színek óriási szerepet kaptak a munkájában, egyedi alkotással akarta meglepni az unokát.

A szerkezet kifestésénél a színeket úgy keverte, hogy a témához és a formához illeszkedjenek, a gyerekek számára élvezetes hatásuk legyen. Például ezért készült a két torony kétféle színben, pirosban és zöldben.

Fontos kiegészítő a ceruza mászóka, háromméteres esztergált oszlopokból van kialakítva, úgy ahogy a vár, itt is beton alappal, vas támasztókkal rögzítve, hogy kellően stabil legyen. Itt a kötélhálónak biztonsági funkciója van, és ezt egészíti ki a nagyméretű rajztábla.

Fotó: Holdosi Eszter Dóra

A faanyagok megfelelő előkészítésére is nagy hangsúlyt fektetett, hisz a megfelelő anyagokkal impregnálni kellett őket, és úgy lefesteni, hogy időtállók legyenek, ugyanakkor környezetbarát is a környezettudatosság jegyében, már csak azért is, mert gyerekeknek készült az alkotás.

Az éles sarkokat lekerekítettem, a csavarokat védő kupakkal takartam, mindezt a biztonságos játék érdekében

– magyarázza Gábor papa.

A teljes munkafolyamat három hétig tartott, egy hét alapozás, majd két hét famunkálatok és festés következett. De az eredmény megérte a fáradságot, és önmagáért beszél, hisz kevés gyerek büszkélkedhet ilyen meseszép saját játszótérrel a nagyszülők udvarán. Ráadásul a jövőbeni tervekben szerepel a család vidékre költözése is, hisz a kistestvér is hamarosan használhatja majd a játszóteret.

Azt gondolom, hogy nagyon sok embernek megvan a tehetsége, hogy egy kis leleményességgel, ötletességgel  hasonló játszóteret alkosson, a befektetett munka és energia pedig biztosan megtérül.  Nekem pihenés és nagyon kellemes időtöltés volt az egész.

– summázza a történetet a nagypapa.

Kiemelt kép: Holdosi Eszter Dóra

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik