Életmód

Gyerekek, akik nem az iskolapadban tanulják, hogy mi a zöldség

Szinte mindenhol megjelenik a fenntarthatóságra nevelés: az iskolakert nemcsak segít megismertetni a természetet, hanem felelős, gondozói magatartás kialakítását is szolgálja.

Tény, hogy a fiatalok nagy része elszakadt a kertműveléstől. A mai kertekben többnyire csupán fű, fa és virág található. Jó hír, hogy egyre több helyi kezdeményezés irányul arra, hogy iskolakerteket hozzanak létre az általános iskolák udvarában, vagy az épület közelében. Mindennek  persze megvannak a feltételei: a lelkes pedagógus mellett szükséges a megfelelő földterület.

Külföldön már nem csak iskolákban, hanem óvodákban is elindult a program

Egyre több országban indulnak kicsiknek szóló komplex projektek. Egy olasz tervezőkből álló csapat első díjat nyert a 2016 AWR Nemzetközi Ötletpályázaton, azon koncepciójukkal, melyben óvodáskorúakat szeretnék az önfenntartó gazdálkodásra tanítani. Az ötlet arra a trendre épít, mely az Egyesült Államokban már egyre több helyen valósul meg, miszerint a gyerekek saját zöldséget és gyümölcsöt termesztenek az iskola keretein belül.

Fotó: AWR
Fotó: AWR

A “Mindörökké Óvodakert” kiskertekre váltja a termeket, de legalábbis szerves részét képezi a koncepciónak az “éld meg, tanuld a maga valóságában” elve. A vezető tervező, Edoardo Capuzzo Dolcetta elmondása szerint a fő cél a mezőgazdasági ismeretek gyakorlatban való megtanítása és alkalmazása.

A gyerek nem könyvet olvas, hanem közvetlen tapasztalatot szerez és ezáltal tanul

Az élelmiszer-és a természet megismerésének legjobb módja a közvetlen gyakorlatban való részvétel. Mindennek segítségével nem csupán a fenntartható élet alapjait sajátítják el, hanem az önbecsülés és a szociális készségek révén mély kapcsolat alakul ki a növény- és állatvilággal. Mind e mellett az óvodások megismerkedhetnek a programon belül a megújuló energiákkal is, mint a szélturbinák vagy a napelemek működésével is.

Fotó: AWR competitions
Fotó: AWR competitions
 Román István a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára így nyilatkozott az itthoni iskolakert témában:

Nagyon sok helyi kezdeményezés arra irányul, hogy iskolakerteket hozzanak létre az általános iskolák udvarában, vagy az épület közelében. Mindennek megvannak a feltételei: a lelkes pedagógus mellett szükséges a megfelelő földterület. A Földművelésügyi Minisztérium arra vállalkozik, együttműködve a köznevelési rendszert működtető Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI), hogy segítse a kezdeményezéseket, hogy azok minél inkább kiteljesedjenek, s új iskolakertek alakuljanak. Ezek a kertek a vidék megtartó ereje szempontjából rendkívül fontosak, nem is beszélve arról, hogy az iskolakertek évszázadokon át a nevelés fontos színterei voltak – ezért pedagógiai oldalról is nagyon sok többletet tudnak adni a gyerekeknek.

Forrás: Magyarfórum

Az Iskolakertekért Alapítvány segíti az itthoni iskolakert programhoz kapcsolódni szándékozókat. Mint oldalukon olvashatjuk: az iskolakert nemcsak segít megismertetni a természetet, hanem felelős, gondozói magatartás kialakítását is szolgálja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik