Életmód

76 évesen kezdett festeni és világhírű lett Moses nagymama

Az idős nagymamát súlyos reumával kezelték, mégsem adta fel. Több, mint 1 500 gyönyörű festménnyel gazdagította a világot.

Mózes nagymama neve sokak számára ismert, hiszen a 20.század egyik elismert festőnője, aki 76 évesen kezdte festői pályafutását. Élete, karrierje példát és erőt adhat sokaknak.

Élet a farmon

Anna Mary Robertson 1860-ban született a New York-i Anna Greenwichben. 12 éves korában elhagyta az iskolát, és egy gazdag családhoz került, ahol a helyi gazdaságban segédkezett, háztartási munkát végzett, főzött, és kézimunkázott. 27 éves korában megismerkedett  Thomas Salmon Mosessel,  összeházasodtak és saját farmjukon kezdték el közös életüket. 10 gyerekük született, de csak öten élték meg a felnőttkort.  Öröm, boldogság, kemény munka és fájdalom kísérte életüket.

Fotó: will moses

Önkifejezés hímzéssel és kreatív művészetekkel

A gazdálkodás és a gyerekek nevelése sokszor állította nehézségek elé Annát, de kitartó és fáradhatatlan egyéniségének hála mindig áthidalta a kemény napokat. Szabadidejét is igyekezett kreatívan tölteni. A főzés mellett kitanulta a befőzés művészetét, lekvárjait, szörpjeit sokan dicsérték és vásárolták. Ha nem a fakanál, akkor tű volt a kezében, hiszen imádott kézimunkázni. Gyönyörű hímzései díszítették a család ruhatárát és otthonának dekorációit is.

Fotó: berkshireonstage

Varrás helyett festés

Ahogyan Anna korosodott, egyre jobban elhatalmasodott kezén a reuma, és rendszeres ízületi gyulladás miatti fájdalom megakadályozta a varrásban és a hímzésben. A hetvenes éveiben járó Anna, huga javaslatára tűt  ecsetre cserélte és festeni kezdett.  Első festményein a táj- és a természeti értékeket ábrázoló jelenetekre összpontosított. Már az első évben három festményét is kiállították a Modern Művészetek Múzeumában, New Yorkban.

Fotó: will moses

80 évesen 35 festményéből nyílt kiállítás a New York-i Galerie St. Etienne-ben

Anna festői pályafutása során több, mint 1500 művet készített. Az időközben Mózes nagymama névre “keresztelt” idős hölgy festményei ma is népszerűek világszerte, melyek segítségével bepillantást nyerhetünk Amerika vidéki életének mindennapjaiba. 1961. december 13-án halt meg egy orvosi központban Hoosick Falls-ben, New Yorkban. 101 éves volt.

Ha visszagondolok az életemre, akkor azt mondhatom, hogy olyan volt, mint egy tökéletes nap. Elégedett vagyok, mert mindig volt minek örülni és mindenből a legjobbat tudtam kihozni. Az életünket mindig mi magunk teremtjük. Jól, vagy rosszul. Mindig is így volt, és így is lesz.

Fotó: benningtonmuseum

Másoknak is lehet követendő példa

Moses kései életművének munkája nagy segítséget jelentett az orvostudománynak is. Példája kapcsán számos speciálisan kidolgozott terápiás, művészeti program indult el idős reumás betegségben szenvedők számára. Megfigyelték, hogy az ezen  terápiában résztvevő időseknek nagy mértékben javult az önbecsülésük és a kommunikációs készségük is. “A népművészethez olyan környezetben dolgozni, amely nem követeli meg a művészi technikák tökéletes elsajátítását, kedvező hatással lehet a reumás és depressziós idős emberekre.”

Fotó: will moses
Fotó: will moses
Fotó: will moses

Fotó: wikiart
Fotó: wikiart
Fotó: wikiart
Fotó: benningtonmuseum

Forrás: biography

A farm, ahol élünk - Ezért szeretik ma is világszerte
A sorozat üzenete méltán ez: lehet, hogy nehéz a világ, de minden nehézség ellenére egy csodálatos hely.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik