Életmód

Egy 15 éves lány kiosztotta a világvezetőket az ENSZ-klímacsúcson

A globális felmelegedés elleni védelem szükséges, függetlenül attól, hogy a világvezetők szeretik vagy sem, mondta a 15 éves Greta Thunberg az ENSZ klímakonferenciáján tartott sajtótájékoztatóján a lengyelországi Katowicében.

A The Guardian beszámolója szerint a fiatal svéd lány augusztusban kezdett tüntetni a klímavédelem mellett azzal, hogy nem járt iskolába. Mostanra több mint húszezer diák csatlakozott hozzá világszerte Ausztráliától kezdve Belgiumon át egészen Japánig.

25 év alatt megszámlálhatatlan ember jött az ENSZ klímakonferenciájára és könyörgött a világ vezetőinek, hogy állítsák meg a káros anyagok kibocsátását, de ez láthatóan nem működött. Ezért én nem fogok könyörögni nekik, hogy törődjenek a jövőnkkel. Ehelyett tudatom velük, hogy a változás ideje eljött, akár tetszik nekik, akár nem

– fogalmazott Thunberg.

Europress/AFP/Jonathan Nackstrand

Mivel a világ vezetői úgy viselkednek, mint a gyerekek, nekünk kell vállalnunk a felelősséget, amit nekik kellett volna jóval ezelőtt. Meg kell érteni, hogy az idősebb generáció mit tett velünk, és milyen rendetlenséget hoztak létre, amivel együtt kell élnünk. Hallatnunk kell a hangunkat.

A svéd lány hétfőn találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral. Mint mondta, reméli, a konferencián sikerül mindenkinek a tudtára adni, hogy egzisztenciális veszély fenyeget, és ez a legnagyobb krízis, amivel az emberiség valaha szembenézett.

Thunberg arról is beszélt, hogy az iskolai sztrájkok gyors terjedése elképesztő élmény volt a számára.

Ez is bizonyítja, hogy sosem vagy elég kicsi ahhoz, hogy különbséget teremts.

A lány a demonstráció első két hetében a svéd parlament elé vonult, és mostanáig minden pénteken ott van. Egészen addig folytatja, míg Svédország nem csökkenti évi 15 százalékkal a szén-dioxid-kibocsátását.

Europress/AFP/Jonathan Nackstrand

Más iskolásoknak azt üzeni,

nem kell sztrájkolnod, ez a te döntésed. De miért kell tanulnunk egy olyan jövőért, ami lehet, hogy el sem érkezik? Azt hiszem, ez fontosabb, mint az iskola.

A december 14-ig tartó csúcstalálkozó feladata, hogy résztvevői rögzítsék a 2015-ben kötött klímaegyezmény technikai megvalósításának szabályait.

A klímakonferencia résztvevői 2016 óta foglalkoznak ezzel a feladattal. A nehézség abban rejlik, hogy a több mint 180 államnak, amely aláírta a párizsi egyezményt, egyezségre kell jutnia egy lehető legegységesebb rendszer megalkotásában, amely alapján jelentést tehetnek a klímavédelmi intézkedésekről.

David Attenborough hétfőn az elmúlt évezredek legnagyobb fenyegetésének nevezte a klímaváltozást és azonnali cselekvésre szólította fel a világ vezetőit beszédében.

Itt a lista! Ezeket az országokat érinti leginkább a klímaváltozás
Európa nagy része egészen megnyugtató képet mutat, mi viszont nem nagyon örülhetünk.

Kiemelt kép: Europress/AFP/TT News Agency/Hanna Franzen

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik