Mátraderecskén, a tájház udvarán munka közben leltünk rá Veres Lászlóra és Borsos Mátyásra, akik számára a fafaragás láthatóan nem is munka, inkább szenvedély, életforma. Aki oda ül hozzájuk, hogy figyelje őket, nyer némi beavatást ebbe az életbe, a fafaragás rejtelmeibe Veres Lászlónak köszönhetően, aki mintegy hatvan év alatt egyre mélyebben ásta bele magát, és művészi szintre jutott. Valódi munkája ugyanakkor nem a fákhoz, hanem a kövekhez kötötte.
Recsken az ércbányában dolgoztam főfúrómesterként, egészen a nyugdíjazásomig, miután 1969-ben ide kerültem a Mátrába. Zemplénből származom, gyerekkoromtól fogva érdekel a fafaragás. Annak idején nem is volt olyan gyerek, akinek a zsebében ne lett volna bicska, és ha egy fadarab a kezünkbe került, mindjárt elkezdtük díszíteni. Nekünk még nagyszerű gyerekkorunk volt, televízió nélkül. A mai gyerekeket már nemigen érdekli a fafaragás
– mondja Veres László, aki amellett, hogy kiállításokra, közterekre is alkot, oktatja Mátraderecskén a fiatalokat.
Előtte tekintélyes mennyiségű szerszám hever, papírok, leírások, minták között. Mint mondja, egy garnitúra kétszáz vésőből áll, egy-egy reneszánsz alkotáshoz pedig 50-60 vésőt is használni kell. A munka azzal kezdődik, hogy rajzolnak. A mostani téma a tulipán.
Sokan azt hiszik, hogy a tulipán európai, de nem. Az Urál déli része az egyik származási helye, Európában csak a Kazán-szorosnál él. Az 1500-as években a török császár adott tulipánt ajándékba a bécsi udvar követének. Bécsben akkor már dolgoztak holland kertészek, ők terjesztették el a mai Hollandia területén. A magyar népművészetben évszázadok óta jelen van
– meséli Veres László Hollandia közismert szimbólumáról, amelyért Kínából is annyi turista özönlik a nyugat-európai országba, amennyit a lakói már nem bírnak el.
De nem menjünk ilyen távol, hiszen a mátraderecskei mester utalt a reneszánszra is, amelybe szintén elmélyedt az évek alatt, így hitelesen tud róla beszélni.
A reneszánsz jellemzője volt minden területen, hogy nagyon pontosan tudtak szerkeszteni az akkori művészek. A reneszánsz iskolákban nagyon meg kellett tanulni az arányokat. Később aztán jöttek olyan stílusok is, mint a rokokó, amelynek Franciaország a hazája. Szép, szép, de az már túl sok
– folytatja a mátrai fafaragó mester, akinek munkái többek között budapesti kiállításokra is eljutnak, a Hagyományok Házában szokta zsűriztetni őket. A közönség elé kerülő alkotásait ide kattintva is megtekinthetjük, ha pedig valaki a Mátrában jár, ahogy a Palóc úton mi is tettük, érdemes megkeresni őt, lehet tanulni tőle.
A tölgy, a hárs, az éger vagy például a vadkörte jól faragható. Beleszeret az ember a fafaragásba és csinálja, egy idő után pedig kiállításokra hívják. Szeretni kell. Unatkozni nem szabad nyugdíjasként sem
– üzeni Veres László, az alkotásaival is.
Kiemelt kép: Arday Attila
