Életmód

Legényjáró napok, szerelmi ajándékok, ladikázás: így udvaroltak őseink

Az ártatlanság korának jó és rossz hagyományaiból válogattunk Magyarországról, Finnországból és Walesből.

Hajlamosak vagyunk néha azt gondolni, az udvarlás régi, letűnt korok emléke, és ha visszanézünk ezekbe a korokba, találunk is gyönyörű népszokásokat. De olyanokat is, amelyeket egyáltalán nem sírunk vissza, hiszen általános vélekedés szerint az 1900-as évek derekáig, nagyjából a II. világháborúig általános jelenség volt, hogy a szülők választottak házastársat a gyermeküknek, gazdasági alapon.

Az egyik valóban ősi szokás ráadásul az volt egyes teóriák szerint, hogy az ősember leütötte a bunkósbottal a választottját és bevitte a barlangjába.

Ehhez képest biztosan fejlődött azért a társadalmunk, de ha eljutunk oda, hogy az udvarlás eltűnik, a múlt sötétségébe süllyedünk. Most az ősemberénél néhány fokkal udvariasabb szokások között nézünk szét. A néprajz úgy tartja, az udvarlás helyszíne főként a lány háza lehetett, a küszöböt pedig csak komoly szándékkal szabadott átlépni. És azzal sem akármikor.

Legényjáró napok

Ezek voltak a hét bizonyos estéi, de nem úgy, hogy mondjuk a kedd meg a péntek. A vallási szokások, a mezőgazdasági és ház körüli munkák, sőt a hiedelmek is erősen befolyásolták például, mikor jöhetett a legény.

A nem megfelelő időben látogató legényt megszégyenítés érte, többnyire hagymát, fokhagymát csempésztek a zsebébe

– írja a Magyar Néprajzi Lexikon.

Bálint napján a verebek is párt választanak
A Bálint nap, vagy ahogyan amerikanizált formában használjuk, a Valentin nap a szerelmesek napja.

Szerelmi ajándékok

A virág nem tartozott ezek közé, hiszen nagyon nem merítette ki a használati tárgy fogalmát, márpedig szerelmi ajándékként használati tárgyakat adtak a legények, úgymint mosósulyok, guzsaly, vászonfeszítő, kapatisztító, csigacsináló, fonószék, gereblye, mancsozóbot, kis ládika, vagy éppen evező a pünkösdi ladikozáshoz, legalábbis a lexikon szerint. A ladiknál pedig álljunk is meg egy szóra, mert a pünkösdi „ladikázás” többek között a sárközi Szeremlén szép szokás volt.

Az udvarló legény szerelmi ajándékként díszes evezőt adott a választott lánynak. Zöld ágakkal feldíszített csónakon pünkösd másnapján ladikáztak a fiatalok

– fogalmaz az Arcanum.

A szerelmi ajándék viszonzása

De ne hagyjuk ki a lányokat sem, ők is adtak valamit, megtáncoltatásért zsebkendő járt, de a kalap mellé való bokréta, a dohányzacskó vagy a éppen a locsolásért járó húsvéti tojás is viszonzásnak számított. Az viszont nem jelentett sok jót a legénynek, ha visszakapta az ajándékba adott használati tárgyat.

Nézzünk szét még a magyar vidéken, hol és hogyan lehetett udvarolni.

A bálok, teadélutánok kötött ismerkedési formái adtak lehetőséget egymás megismerésének

– idézi Lévai Ágnes Melinda szakpszichológust a szabolcs-szatmári hírportál egy korábbi cikke.

Repüljünk át Baranyába, ahol helyi néprajztudós segítségével elevenítették fel korábban a helyi és nem helyi udvarlási szokásokat.

Az ismerkedés szervezett kereteiről árulkodnak az úgynevezett leányvásárok is. Baranyában Pécsváradon, Zengővárkonyban és Vajszlón is összegyűltek a környékbeli települések lakói és együtt szórakoztak a búcsúban és a bálokon.

– idézte Kőszegi Gábor muzeológust, a Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársát a baranyai hírportál egyik cikke. A szakember hozzátette: a fiatalok szinte egy percet sem tölthettek kettesben, de a falusi lakodalomban (is) az ifjú párra figyelt mindenki, így közben átélhettek meghitt pillanatokat. De egy szomorú jelenségről is beszélt.

Az udvarlási szakasz után, a házasság alatt a férfiak leálltak azzal, hogy a hitvesüknek kedveskedjenek, a szerelmet vagy egyáltalán a másik felett ünnepeljék.

És most repüljünk vissza az Alföldre, a hajdú-bihari hírportál egy korábbi cikke Lindák Linda pszichológus rossz tapasztalatait osztja meg, immár a mából, arról, ami elveszett.

A szerelmeslevél is kezd kimenni a divatból. A fiatalok egyáltalán nem érzik már szükségét az udvarlásnak. A kapcsolatok rövid életűek, az emberek bármikor lecserélhetők, az udvarlás viszont, valljuk be, hosszadalmasabb műfaj

– fogalmaz a portálon a szakember.

Feloldásként e súlyos társadalmi gondok után nézzük egy kicsit szét Európában, mégpedig két olyan nemzet háza táján, amely sok magyar szívéhez közel áll, nyelvi, történelmi okokból.

A finnek késsel udvaroltak, a walesiek kanállal

Egészen a 19. századig elterjedt volt az a népszokás Finnországban, hogy ha egy leány elérte a házasulandó kort, az övére édesapja egy üres késhüvelyt varrt fel. Ha egy férfinek megtetszett egy leány, úgy adta tudtára, hogy saját kését becsúsztatta választottja övébe. Amennyiben a hölgy visszatért a késsel, a kérő pontosan tudta, hogy kikosarazták, azonban ha nem hozta vissza a vágóeszközt, az udvarló megkérhette kiszemeltje kezét

– olvasható a Múlt Kor összeállításában, amelyben a világ népeinek olykor igen fura szokásait tekintik át.

Nem kevésbé érdekes a walesiek hagyománya: ehhez olyan evőeszköz kellett, amit a gyerekek is a kezükbe vehettek.

Walesben a párok a 17. század óta szerelemkanalakat adtak egymásnak, hogy kinyilvánítsák romantikus érdeklődésüket. A férfiak kézzel faragták a kanalaikat, aprólékosan megmunkálva azokat, hogy a szerelmüket lenyűgözzék velük. Ha a lány elfogadta a kanalat, akkor indulhatott az udvarlás

– olvasható az NLC bizarr szokásokról összehozott írásában.

Kiemelt kép: Fortepan/Fortepan

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.