Életmód

Cserdi üzenete: az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól

Bogdán László polgármester vezetésével a koronavírus-járvány idején 2200 családot értek el a cserdiek, és szétosztottak több mint 20 tonna krumplit és hagymát.

Frissítés – 2020. július 14.

Meghalt Bogdán László, Cserdi polgármestere
Az egyik legismertebb roma vezető 46 éves volt.

Cserdi, ez a hetven százalékában cigányok lakta Baranya megyei falu polgármesterének céljai és következetessége jóvoltából lett országszerte ismert. Bogdán László roma származású polgármester 2006 óta tölti be a faluvezetői tisztet, azóta új élet költözött a településre.

2 hónap alatt 6 tonna zöldséget osztottak szét a rászorulóknak a cserdi romák
A mélyszegénységben élők egy szem krumplinak is tudnak örülni.

A Cserdiben élők évek óta jótékonysági célra ajánlják fel fel a földeken megtermelt felesleget. Ezt sosem verik nagydobra, mert meggyőződésük, hogy adni csak tiszta szívből, igaz emberségből, nem a kamerák ketreszttüzében lehet. Bogdán László most is szűkszavúan nyilatkozott, amikor elmondta, hogy a koronavírus-járvány idején mit tettek az elmúlt hetekben a cserdiek, számolt be a Városi Kurír.

Magunk termeltük, nem loptuk. Számunkra természetes, hogy ha tudunk, adunk. Életünk természetes része a gyengék, elesettek segítése. Nem várunk köszönetet, örülünk annak, hogy annyit termelünk, amennyiből másoknak is juttathattunk

– mondta a polgármester.

A portálnak nyilatkozva  Bogdán László közölte: adományozásukban a BÉT Salam Alapítvány volt a partnerük. Velük összefogva az elmúlt hetekben minden nap jótékonykodtak, kis örömet varázsolva a magukra maradt emberek arcára. Segítségükre sietett még a pécsi Színes Gyöngyök Egyesület és Várnai József, a kővágószőlősi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

Adományaikkal Baranya, Somogy és Tolna megyében élőkhöz jutottak el, több tucat településen jártak.

Segítettek a veszélyhelyzet hétköznapi hőseinek is. Jutott az adományból a Szigetvári Kórház és tűzoltóság minden dolgozójának, a szentlőrinci mentőállomáson szolgálatot teljesítőknek. Segítettek a szentlőrinci gyermekotthonban élőknek és a Pécsbányai Anyaotthon lakóinak.

Fotó: Facebook/Cserdi község

A környék legkisebb településeire is igyekeztek eljutni. Ezekben a falvakban sok a szegény, idős, egyedülálló ember, akik élete mindennapi küzdelem a fennmaradásért. Sokan csak a kis kártyából tudták meg, kiktől kapják a zsáknyi élelmiszert. A települések többségén a kerítésekre, padokra, házak elé tették a csomagot, arc nélkül. Egy mellékelt kis lapon Cserdi gyerekek által készített rajzok, és Cserdi lakóinak üzenete volt olvasható:

Az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól.

Jótékonykodásuk során az elmúlt hetekben a cserdiek Bogdán László polgármester vezetésével 2200 családot értek el, szétosztottak több mint 20 tonna krumplit és hagymát, valamint vittek a csomagjaikban a faluban előállított fűszeradalékot is.

Minden elismerésünk Bogdán Lászlónak és a cserdi faluközösségnek.

Kiemelt kép: Facebook/Cserdi község

Valósággá válik az álom, folytatódik a csoda Cserdiben
Egy kis jóság tőlünk - fogalmazott a Baranya megyei falu polgármestere.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik