Életmód

Bébibumm: egy nap alatt tizenegy baba született az egri kórházban

Idén 105-tel több baba jött világra a kórházban, mint az előző év hasonló időszakában.

Nőtt a születések száma a Baba Barát címmel rendelkező egri Markhot Ferenc Kórházban. Augusztus 3-án huszonnégy óra alatt 11 kisbaba született, közöttük egy ikerpár, Hanna és Jázmin.

Az idei évben eddig 825 csecsemő látta meg a napvilágot Egerben, míg tavaly ugyanezen időszakban 720. Az idén 105-tel több baba jött világra a kórházban, mint az előző év hasonló időszakában. Az újszülött osztályon jelenleg 22 újszülöttre vigyáznak a kórház munkatársai

– közölte az intézmény.

Tatabányán zenével és dallal is gyógyítják a koraszülötteket
A Te hangodat ismerem program 2014-ben indult, a tatabányai kórház 2015-ben csatlakozott.

Az intézményben nemrégiben fejeződött be a Családbarát Szülészet projekt első szakaszának megvalósítása, melyre közel 213 millió forint állami támogatást kapott a kórház. A beruházás során a szülészetet teljesen felújították. Kicserélték a belső nyílászárókat, az álmennyezeteket, padlóburkolatokat, falburkolatokat. A rekonstrukció során a szülőegység a jelenkor orvosszakmai, orvostechnológiai és műszaki követelményeinek megfelelő állapotba került.

A szülészet folyosójának elején az ellenőrizetlen mozgások megszüntetése céljából egy beléptető rendszerre kötött új tolóajtó került, ezen ajtó előtt nyílik az előkészítő, melyhez vizesblokk tartozik. A szükséges vizsgálatok ebből az előkészítő helyiségből nyíló vizsgálóban történnek

– olvasható a közleményben.

A szülésnél jelen levő apák számára átöltöző helyiséget alakítottak ki. A szülő egység középfolyosós rendszere megmaradt, ebből nyílik 4 db egy férőhelyes és 1 db két férőhelyes szülőszoba, egy vajúdó, mindegyik önálló vizesblokkal. A szülőszobákban új, modern szülőágyakat helyeztek el.

Kiemelt képünkön az ikrek, Hanna és Jázmin. Fotó: Birinyi Zsófia/Markhot Ferenc Kórház

Vidéken született 2020 első két babája
Nagykanizsán és Baján is éjfél után egy perccel látták meg a napvilágot a fiúcskák.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik