Életmód

23 évesen elhatározta, hogy megkóstolja a világ összes gyümölcsét

2015-ben Pablo Salvatierra 23 éves egyetemi hallgató volt, amikor kiderült, hogy ritka bőrbetegségben, pikkelysömörben szenved. Az argentin fiatalemberrel közölte az orvosa, hogy valódi gyógymód nincs, de négy hétig drasztikusan változtatnia kell a diétáján. Az utolsó napra Salvatierra nagyon lesoványodott, de a kórtól megszabadulva és a vegán életmódba beleszeretve új célt tűzött ki maga elé: meg akarta kóstolni a világ összes gyümölcsét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

◭Pablo Salvaterra◮ (@sweetconscience) által megosztott bejegyzés

Az Atlas Obscura riportja szerint a gyümölcsközpontú étrendje nem egyik napról a másikra alakult ki. A bőrhibáival hosszú évekig küzdött, ami miatt mentális segítséget is kellett kérnie profi szakemberektől. Azzal, hogy vegán lett, gyakorlatilag az utolsó szalmaszálba kapaszkodott bele. 26 napig csak ritkán hagyta el az ágyát, kizárólag a fürdőszobáig ment ki, illetve néha napfürdőzött. Csak egyetlen szilárd tápanyagot vihetett be a szervezetébe, ez pedig a gyümölcs volt. Ezt a jó szokását pedig azóta sem engedte el.

Salvatierra imádott utazni, volt egy kis megtakarítása, ezért elhatározta, kihozza a maximumot az új életéből. Az elmúlt négy évben, amíg a koronavírus-járvány haza nem kényszerítette Buenos Airesbe, 15 országban járt és közel 300 különböző gyümölcsöt kóstolt meg.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

◭Pablo Salvaterra◮ (@sweetconscience) által megosztott bejegyzés

Az eddigi kedvencei közé tartozik egy hatalmas gyümölcs, aminek fehér csokoládé íze van, egy apró gyümölcs, ami az osztrigához hasonlót, és olyan finomságuk, aminek a bőre a kígyóéra emlékeztet. És a legfontosabb: mindenhol jó kapcsolatot alakított ki az emberekkel és a környezetükkel.

Megszerettem a helyi piacok kultúráját. Friss, ízletes és tápláló gyümölcsöket vásárolhatsz olyan családoktól, akik saját kezűleg szedték azokat a saját házuk mellett. Olyan emberektől, akiknek fák vannak a kertjeikben

– mesélte a férfi, aki korábban csak szupermarketekben vásárolt Buenos Airesben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

◭Pablo Salvaterra◮ (@sweetconscience) által megosztott bejegyzés

Salvatierra dokumentálja is a gyümölcsök világban zajló kalandját az Instagramon. Közösségi oldalán rendszeresen ír az általa megtapasztalt ízekről. Amikor Borneóban megkóstolta a marangot, azt írta róla,

nemcsak olyan, mint a vanília és a fehér csokoládé, de az állaga a sűrített tejre hasonlít, ezért mennyei örömöt nyújt, ráadásul rendkívül könnyű kibontani és öröm, amikor egy-egy szelet elolvad a szádban.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

◭Pablo Salvaterra◮ (@sweetconscience) által megosztott bejegyzés

Ugyan a fiatal argentin férfi célja, hogy minden gyümölcsöt megkóstoljon, ami csak létezik, nem egyszerű fogyasztó. A folyamat során sokat megtanul az emberekről és a történetükről is.

A kultúrák felfedezése közben látjuk meg igazán, hogy az ételek mennyire kötődnek a természethez, és ez megváltoztatta, hogyan látom a világot és a szükségleteimet. Régen egy olyan városban éltem, ahol az emberek nem figyeltek az ízekre és a természet értékére

– magyarázta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

◭Pablo Salvaterra◮ (@sweetconscience) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Létezik egy gyümölcs, aminek csokipuding íze van
A gyümölcs, ami tökéletes desszert is egyben.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik