Életmód

Alapítvány lett Alex, a roma pék kampányából

A fiatalember intézményi formát adott karitatív munkájának, emellett sikeres érettségi vizsgát tett, megnősült és egy kisfiú is érkezett családjába.

Galamb Alex küldetéséről már többszőr írtunk és mindig örömmel térünk vissza a cigánysoron felnőtt fiatal életéhez, mert amit ő tesz, az nemcsak a roma társadalom, hanem minden magyar számára példaértékű.

Alex élettörténete a közelmúltban finoman szólva is felpörgött: sikerült végre a készülő tanpékségbe kiépíteni az ipari áramot, közben sikeres érettségi vizsgát tett az ifjú pék, megházasodott, Répási Mónika boldog férje, aki megajándékozta őt egy kisfiúval és nem mellesleg a Sütni jó! kampány immár alapítványi formában működik.

A Sütni jó! Alapítvány célja, hogy jó példát mutasson a szegénységből való kilépésre, elsődlegesen a pék és a cukrász mesterség által, a szakma utánpótlás nevelését is elősegítve, amelyen keresztül, játszva tanítva nyújt lehetőséget a szabadidő hasznos eltöltésére, miközben segíti a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekek jövőképének formálását és növekedésükkel, a munkaerőpiacra történő integrációját is nyomon követi

– olvasható a cégbíróság által bejegyzett alapító okiratban.

Kapcsolódó
Kiutat mutat a szegénységből Alex, az ifjú roma pék
Galamb Alex igazi példakép. Egy roma származású ifjú, aki megmutatta környezetének, hogyan kell kitörni a szegénységből.

A program már kinőtte magát, ezért gondoltuk úgy, hogy jogi keretet is adunk a kampánynak és alapítványként dolgozunk tovább. A Miskolci Járásbíróság és Miskolci Törvényszék segítségével illetékmentesen sikerült is bejegyeznünk az alapítványunkat

– mesélte Alex, aki hozzátette, hogy a küldetésük továbbra is a hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekek foglalkoztatása, játékos tanítása, bevezetése a pék és a cukrász szakma alapjaiba. Ez a cél most kibővült táboroztatással, drogprevencióval, tömegsport népszerűsítésével, illetve a felnőttek képzésével is.

Jó hír, hogy újabb települések csatlakoztak a kampányhoz, így Edelény, Zádorfalva, Abaújszántó, Szikszó és Tomor településeivel kibővülve már több mint 500 gyereket érintett a Sütni jó! programban.

Alex tehát továbbra is végzi segítő munkáját. Folytatódik az üzemlátogatás a gyerekekkel a Kisgergely Cukrászdában Kisgergely Zsolt tulajdonosnak és Balga Tibornak ügyvezetőnek köszönhetően, és még egy háromnapos balatoni kiruccanásra is el tudja vinni a gyerekeket a roma pék – köszönhetően a Füstölgő Marha Étteremnek és tulajdonosának, Németh Viktóriának.

Alex friss családapaként a saját szakmai fejlődésére is gondolt: beiratkozott sütő- és cukrászipari technikus képzésre.

Sok sikert és további kitartó munkát kívánunk ennek a tiszteletre méltó ifjúnak!

A Sütni Jó! Alapítvány bankszámlaszáma, ahol várják a támogatók adományait: 11734035-21442843-00000000.

Kapcsolódó
Megvalósul Alex, a roma pék nagy álma
A tanpékséget leburkolták, minden eszköz megvan, már csak a villany és a víz bevezetésére gyűjt támogatókat a fiatalember.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik