Életmód

Valósággal letarolták a kíváncsiskodók a Vác melletti nárciszmezőt

Egresi János
Egresi János
Mindent elrontunk! Van egy szép nárciszmező, aminek virágait sokan nem csak csodálják, hanem letapossák, ki- és letépik, sőt ki is ássák.

Mint a napokban megírtuk, egybefüggő nárciszmező díszíti a Vác környéki Sejce-dűlő egy részét.

A virágok több évtizede nőnek ugyanazon a helyen, minden évben örömet okozva az arra járóknak. A terület tulajdonosa idős ember, fáradékonyabb a korábbi éveknél, de még mindig ugyanazzal a szeretettel gondozza virágait, mint régen.

Az idén futótűzként terjedt a hír az aranyló szőnyegről, és sokan elindultak, hogy láthassák. Sajnos nem mindenkinek volt elég a látvány.

Fotó: Papp Erika

Fotó: Egresi János

A térségben élő, a helyiek érdekeit képviselő  Papp Erikát kérdeztük a részletekről.

A mai embernek úgy tűnik, hogy  mindenhez joga van, kötelessége viszont nincs. A sajtóhírek után a nárciszmezőn “tömegével” jelentek meg az emberek, csak vonultak végeláthatatlan hosszan. Többeknél nem számított, hogy hány szabályt szegnek meg. Nem számított kinek okoznak kárt, és nem számított az sem, hányan próbálták őket elterelni. Nekik joguk volt oda menni, és a más által gondozott virágokat csokrostul, gyökerestül kitépni, átgázolva mindenen

– mondta érdeklődésünkre Erika, aki több helyről is kért segítséget, lévén  a megmaradt virágokat, az aranyló szőnyeget meg kell védeni. A helyi lakosok segítségével már kihelyezték a tiltó táblákat, és több természetjáró csoport is az ügy mellé állt.

Galéria
Fotó: Papp Erika

Remélhetőleg a mi harcunkból okulva megmenekülnek a búzamezők, repcetáblák, levendulások. Bízzunk benne, hogy a kirándulók mernek egymásra rászólni, hogy ne tépjék, tapossák meg természeti kincseinket, és hogy képesek lesznek alázattal és áhítattal szemlélődni

– említette reménykedve Erika.

Sajnos nem tudják meg nem történtté tenni a dolgot, de remélik, ez jó lecke volt mindenkinek. Bíznak benne, hogy tanulságul szolgál az eset azoknak is, akik tervezik a pipacsos, búzamezős, napraforgós és hasonló képek elkészítését is. Megtehetik, de anélkül tegyék, hogy ezzel kárt okoznánk másoknak.

Ne verd nagy dobra merre jártál, mert lehet, hogy te vigyáztál, de más nem biztos, hogy fog. Védjük az értékeinket és a környezetünket!

Amennyiben bárki ezen nárciszmezőn olyan személyt lát, aki károsítja a területet, az hívja a helyi közterület felügyelet számát: 06-27/513-428

Kapcsolódó
5 érdekesség kedvelt tavaszi virágunkról, a nárciszról
Minden országban mást szimbolizál: van ahol önzést, hiúságot, másutt szerencsét, vagy éppen reményt jelent.
Olvasói sztorik