Unsplash
Életmód

Így válasszunk nyári tábort a gyerekünknek

Nyári tábor. Móka, kacagás, kikerülés a szülők felügyelete alól, apró csínytevések, első „örök” szerelmek, sírig tartó barátságok, „legjobbfej” nevelők, strandolás, kirándulás, tini diszkó… Valahogy így emlékszünk vissza gyerekkorunk nyári táboraira. Ha viszont saját gyerekünk táborozásáról kell dönteni, akkor már nem egyértelműen igen a válaszunk. Menjen, ne menjen még, muszáj mennie a gyerekfelügyelet miatt? Egyáltalán, milyen táborba mehetne?

Sok családnál csak egy opció a gyerekek nyári tábora, sokaknál viszont, mivel dolgoznak a szülők, muszáj valamilyen lehetőséget találni a gyerekek napközbeni felügyeletére. Kisebb vagy bátortalanabb gyerek lehet, hogy nem is annyira szeretne menni, de az is előfordul, hogy a szülők „izgulják túl” csemetéjük elengedését.

Mi szól a táborozás mellett?

Az első érvet pont a saját emlékeink adják! Persze, nem volt minden 100%-os, az ebéd egészen biztosan nem ízlett mindig, a szobatársak között is akadt összeveszés, nem mindig meleg vízben zuhanyoztuk, de őszintén: kit érdekelnek ezek utólag? Hatalmas élmény volt, melyet szeretnénk, ha gyermekeink is átélnének.

Wikipedia Commons

A hasonló korú új társaság ismerkedésre sarkall, fejlődnek a gyerekek szociális és alkalmazkodóképességei.

Könnyen szerezhet saját jogon új barátokat a feladatok, szobabeosztás vagy a közös teendők során.

A csapatokra osztás, a csapatfeladatok fejlesztik a kommunikációs készségeket.

A táborok megajándékozzák a gyerekeket a közösség, a valahová tartozás érzésével.A feladatokban, játékokban elért sikerek növelik az önbizalmat, bátorságot adnak újabb kihívásoknál.

A sok új élmény hosszú időre feltölt.

Szülők nélkül lehet és kell boldogulni, ami fejleszti az önállóságot, magabiztosságot. Kapnak megfelelő felügyeletet, de mégis szabadnak érzik magukat, így olyan helyzeteket van lehetőségük kipróbálni, melyekben a gyűjtött tapasztalataikat később a „való életben” is kipróbálhatnak. A tábor az első olyan helyzet a gyerek életében, amelyben úgy érezheti, ő irányítja életét.

A több szabadban eltöltött idő egészséges és a rájuk váró élmények kalandok miatt kevésbé jut eszükbe a kütyükkel foglalkozni.

Ha akarjuk, ha nem, mindenki bekerül egyfajta skatulyába az iskolában, otthoni életében. Rosszul teljesít matekból, ő a „lusta” gyerek vagy éppen a szótlan. Egy új környezetben lehetőség van ebből kitörni és megmutatnia egy teljesen más oldalát, mint amiről eddig „ismert” volt.

A tábori közösség a sokszínűsége miatt toleranciára tanít. Meglátják, hogy milyen különbőzek vagyunk, de mindannyian valahol, valamiben mégis hasonlók.

Unsplash

Mi történik, ha a gyerek haza akar jönni?

A honvágy, a szülők hiánya természetes érzés, főleg a kisebbeknél. Fel lehet készíteni őket egy barátoknál alvással, a tábor helyszínéről, nevelőiről való képek nézegetésével, így már nem lesz idegen a helyzet, környezet. Mesélhetünk a mi saját régi élményeinkről, barátainkról, mutathatunk fotókat a táborozásunkról. Ettől még lehet, hogy elfogják negatív érzések, akár csak átmenetileg is, de legtöbbször pár óra múlva nyoma sincs ezeknek. Ha pedig mégis, azzal sincs semmi probléma, mi, felnőttek sem érezzük komfortosan magunkat minden helyzetben, társaságban, van, az a szituáció, amikor kár erőltetni.

Kapcsolódó

Unsplash

Hogyan válasszunk tábort gyerekünknek?

Az időpont és a rendelkezésre álló összeg fix, ezeken nem tudunk változtatni, viszont sok tényező van, amire érdemes táborválasztásnál figyelni.

  1. a tábor típusa: Itt természetesen saját gyerekünk érdeklődési körét, adottságait, tulajdonságait kell figyelembe vennünk. Ha inkább csendben „molyolós” típus, akkor bármennyire is „jót tenne neki” egy kalandtábor, nem biztos, hogy jól fogja érezni magát. A kézműves tematika viszont neki való lehet. Az allergiával küzdőknek természetesen nem egy nomád tábor lesz a megfelelő, egy kezdő, sporttal még ismerkedőnek pedig talán nem a legjobb helye lesz a már profibb szinten sportolók között.
  2. korosztály: Egy-két év korkülönbség ideális a táborozók között, 4-5 évvel idősebbek már teljesen már társaságot, programokat igényelnek, baráti kapcsolatot sem igen tudnak kialakítani egymással. Keressük gyerekünk saját korosztályát.
  3. időtartam: Elsőre pár napos programot érdemes választani vagy még inkább: nem ottalvós táborokat. Később, ha jól érezte magát ezekben, akkor jöhetnek az egy hetesek is.
  4. helyszín: Ez főként a szülők számára praktikussági szempont, persze, az sem hátrány, ha nem kell a gyerekeknek sem 3 órát zötykölődni, míg odaérnek a táborhoz (bár, a közös tábori odabuszozás már egy külön élmény lehet…).
  5. nevelők: A jó nevelők biztonságot jelentenek a gyerekeknek és a szülőknek is. Ha olyan pedagógus vigyáz rájuk, akit már többen ajánlottak, esetleg ismerünk is, nyugodtabb szívvel hagyjuk velük a kicsiket és persze, ők is több élménnyel fognak hazatérni.

Pexels

Milyen táborok közül választhatunk?

Ha visszagondolunk 30-40 évvel ezelőttre, akkor a táborok általában valamilyen vízparton voltak és a napi fő programot a strandolás jelentette. Ma már jóval specifikusabb táborok közül is választhatunk, bár a strandprogram még mindig talán a legnépszerűbb a gyerekek körében.

  • Ha a víznél maradunk, akkor vannak vízi táborok, kenus, vitorlás, úszótáborok, sőt, horgásztáborok is.
  • A kézműveskedés rajongói választhatnak az agyagozás, festés, fafaragás, szobrászkodás között, de akár a rajzfilmkészítésbe is belekóstolhatnak.
  • Az állatok szerelmesei mehetnek tanyára, lovastáborba, állatkertbe vagy kutyás foglalkozásokra.
  • Sporttábort valószínűleg, minden sportágból találunk, akár kezdőbb, akár haladóbb szinten van gyerekünk.
  • Az idegen nyelvben való elmélyülést szolgálják a nyelvi táborok, talán könnyebben és bátrabban mernek így megszólalni, mint az iskolapadban.
  • Vannak, akik a számítógépek mellől nem tágítanának a tábor idejére sem, a kis informatikusoknak is létezik táborkínálat.
  • Az előadóművészetek iránt érdeklődőket rengeteg tánctábor várja, színésztábor várja.
  • És milyen lehetőségek vannak még? Többek között életmód- és öko tábor, nagyi-féle nyaralási élményt kínáló tábor, modelltábor, kuktatábor, dróntábor, brókerek és tőzsdecápák tábora, nyomozótábor, varázslótábor, tudóstábor, médiatábor, filmes tábor, önismereti tábor, katonai tábor, környezetvédő tábor, vándortábor és nomád tábor is létezik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.