Életmód

Május közepétől sűrűbben járnak a vonatok a Balatonra

Wikimedia commons
Wikimedia commons
Már a nyári vakáció előtt egy hónappal, május 16-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat a MÁV-Start.

Az előszezoni menetrend szerint május közepétől Budapestről félóránként elérhető vonattal Balatonfüred, Siófok és Fonyód, de az ország más területeiről is könnyebb lesz eljutni a tóhoz – írta az MTI.

Kapcsolódó
Mesevilágot festettek a balatonfenyvesi vasúti aluljáróba
A falakat vízben úszó bélyegek, képeslapok díszítik, amin többek között a régi vasútállomás és a kisvasút is megjelenik.

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató arról számolt be, hogy megújult étkezőkocsikkal találkozhatnak a pünkösdi hétvégétől a balatoni InterCity járatokon az utasok.

Az elnök-vezérigazgató  a menetrendi változásokat ismertetve kiemelte, hogy már az előszezoni hétvégi napokon közlekedik a Jégmadár expressz, így emeletes KISS motorvonaton lehet utazni Szob és Fonyód között, Pécs és Keszthely között pedig naponta közlekedik egy vonatpár.

A Balaton24 és Balaton72 napijegyek nemcsak a vonatokon, hanem több, a tó körül közlekedő Volánbusz-járaton is felhasználhatók, ettől az évtől még több buszjáratot lehet a jegy kiváltásával igénybe venni – közölte az elnök-vezérigazgató.

Felhívta a figyelmet arra, hogy már csaknem 400 jegykiadó automata üzemel a MÁV csoportnál, májustól 34 balatoni állomáson, megállóhelyen válik egyszerűbbé és gyorsabbá a jegyvásárlás a kihelyezett jegyautomatákból.

Az elmúlt években megháromszorozódott a vasúti szolgáltatást igénybe vevő kerékpárosok száma, az előszezoni menetrendben is megerősített kerékpárszállítási kapacitásokkal várják az utasokat.

Kapcsolódó
Retro '80-as évek: régi nyarakon ilyen volt a Balaton
Kockás pokróc, gyümölcsös hűtőtáska, vízibicikli, főtt kukorica, Füles, bambi és a végtelen víz - ilyen volt egy nap a a magyar tengernél a '80-as években.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik