Facebook/VMSZ
Életmód

Mentőmellényálványt avattak a Balatonnál

Átadta a Balaton első mentőmellényállványát a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon – adta hírül az MTI.

Bagyó Sándor, a VMSZ elnöke azt mondta, az átadással régi álmuk vált valóra, a mentőmellény jelentősége mellett évek óta kampányolnak.

A gyerekek, illetve a legveszélyeztetettebb korosztály számára biztosítunk ingyenesen mentőmellényt, hogy biztonságban legyenek. Egy szaladgáló kisgyerek ugyanis könnyen beleeshet a mély vízbe, stégről, vízibicikliről a tóba, és pillanatok alatt elmerülhet. Ezt akadályozzák meg a szülők, ha mentőmellényt adnak a gyermekükre. Ebben segítünk az állványainkkal

– érvelt a biztonságot jelentő és adott esetben életet mentő a kampányuk mellett az elnök.

Frekventált vízközeli területeken, sétányokon, kikötőkben állítják fel az állványokat, és a rajtuk található mellényeket bárki ingyen használhatja.

Cél, hogy a mentőmellény használata elterjedjen, úgy vegyék magukhoz az emberek, amikor vízhez mennek, mint ahogyan a cipőt is felveszik. Ha pedig nincs mellényük, vagy otthon felejtették, akkor legyen a parton egy állvány, ahonnan leakaszthatnak egyet.

Facebook/VMSZ

Összesen 12 különböző méretű, bevizsgált mentőmellényt helyeztek ki az állványra, melyre ráírták: „Vedd el! Vedd fel! Viseld! Tedd vissza!” A mellényeket azonosítóval látták el, egyedi színűek, üzletekben nem kaphatók.

A VMSZ javasolta, viseljenek a gyerekek mentőmellényt fürdéskor, SUP-ozáskor, gumicsónakban, vízibiciklin. Ezek az eszközök sokkal biztonságosabbak, mint a felfújható karúszók, úszógumik, amelyek könnyen kiszakadnak vagy lecsúsznak a gyermekről.

Arra viszont minden felnőttnek figyelni kell, hogy a mentőmellényt viselő gyermeket sem szabad egyedül hagyni még a sekély vízben sem!

– hangsúlyozták.

Kapcsolódó
Vízimentők tanácsai: így strandoljunk biztonságosan
A fürdésnek, strandolásnak vannak szabályai, amiket érdemes a biztonság miatt betartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.