Életmód

Gyermekmentési pontot adtak át Balatonlellén

MTI/Varga György
MTI/Varga György
A 140 négyzetméter alapterületű bázis a Magyar Gyermekmentő Alapítvány (MGYA) és az Országos Mentőszolgálat együttműködésében a helyi önkormányzat, cégek és magánemberek támogatásával épült meg, ehhez hasonló létesítmény nincsen máshol az országban.

Az MGYA a mentőszolgálattal közösen 15 éve üzemeltet nyaranta gyermek-mentőorvosi kocsit a Balaton déli partján – írta meg az MTI.

Pápai György, az Országos Mentőszolgálat orvos-igazgatója úgy fogalmazott, mind a 8500 mentődolgozónak öröm, hogy a gyermekmentési pont megvalósult Balatonlellén. Beszélt arról is, hogy a mentőszolgálat évente több mint 1,2 millió esetet lát el országszerte, köztük több mint 40 ezer esetben gyerekeknek nyújt segítséget.

Gesztes Éva, az MGYA elnöke elmondta, a 140 négyzetméteres alapterületű új bázis megépítése 75 millió forintjába került az alapítványnak, amit egyszázalékos felajánlásokból, valamint cégek és csaknem ezer magánember adományaiból fedezett.

MTI/Varga György

 

Két éve határoztuk el, hogy megépítjük az állomáshelyet, amely egy hét múlva, a szünidő kezdetétől augusztus végéig végzi szolgálatát

– emelte ki.

Az új bázis fedett mentőbeállóval, autótöltési lehetőséggel, mosóval, raktárral is ellátott. Az ambuláns ellátásra érkezőknek rendelkezésre áll egy gyermekbarát vizsgálóhelyiség. A munkaidejükön túl itt szolgáló személyzet számára pihenőszobákat, a családtagjaik részére pedig vendégszobát is kialakítottak, hogy minél többet lehessenek együtt.

Egy lépést tettünk a családbarát munkahely felé

– fogalmazott Gesztes Éva, aki hozzátette: a tó déli partján korábban nem volt gyermekmentés, és kellő közelségben sem található gyermekgyógyászati klinika.

Az északi parton alacsonyabbak az esetszámok, ott egyelőre nem tervezik hasonló gyermekmentő pont kialakítását, igaz forrásuk sem lenne rá

– tette hozzá.

Kapcsolódó
100 óra alatt gyűjtöttek 2 millió forintot a veszprémi kórház gyermekosztályának
Emberségből és együttérzésből kitűnőre vizsgáztak az adományozók.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik