50 ezer forint lehet a bírság a tilosban fürdőzésért

Rendőrségi tanácsok a biztonságos strandolással kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek

A nyári hónapok egyik legnagyobb veszélye a természetes vizekhez kötődik, idén már többen vesztették életüket a Balatonban, a Dunában és különböző bányatavakban. A Kemmának a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyilatkozott a biztonságos fürdőzésről.

Az egyenruhások közleményükben kiemelték, hogy a ismeretlen helyen vízbe ugrani veszélyes, mert a vízfelszín alatt nem látható kövek, cölöpök, karók és egyéb tárgyak maradandó sérülést, vagy akár halált is okozhatnak. Gyengén úszóknak azt javasolták, hogy csakis sekély vízben mártózzanak meg.

Mint írták, a szeszes italtól befolyásolt vagy bódult állapotban a fürdőzés életveszélyes. A szabad vizek mentén csak a kijelölt fürdőhelyen történő fürdőzés biztonságos.

Aki nem tud úszni, az ne menjen mély vízbe, még felfújható fürdőeszközzel sem!

A fürdőzés pedig teli gyomorral sem javasolt. Az úszóeszközök – vízibicikli, gumimatrac, illetve más felfújható eszköz – használata szintén fürdésnek minősül, így ezekre is a fürdés szabályai vonatkoznak.

Szabálysértés a tilosban való fürdőzés

Gányai Balázs, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense kihangsúlyozta, hogy aki tiltott helyen fürdik, szabálysértést követ el és pénzbírsággal sújtható, melynek mértéke akár 50 ezer forint is lehet.

Hozzátették, hogy a fürdőzők közelében úszóeszközöket használni csak úgy szabad, hogy a pancsolókat ne veszélyeztessék. A fürdőhely határait a parton táblával, a vízen bójákkal jelölik. A 120 cm-nél mélyebb víz határát, illetve a fürdési tilalmat szintén táblával jelölik.

Kapcsolódó
Elkészült a Balaton lángostérképe
30 település árai találhatók rajta.

A rendőrök többek között arra is felhívták a figyelmet, hogy mindenki figyelje a viharjelző szolgálat jelzéseit!

A hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó tizenkét éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet szabad vizekben!

Fontos, hogy gyermeket még a vízparton se hagyjanak felügyelet nélkül! Kiemelték azt is, hogy úszni nem tudó gyermekek esetében indokolt a mentőmellény vagy mentőgallér használata. S megfontolandó az is, hogy tizennégy éven aluli gyermekek felnőtt felügyelete nélkül ne használjanak vízibiciklit!

Kapcsolódó
Vízimentők tanácsai: így strandoljunk biztonságosan
A fürdésnek, strandolásnak vannak szabályai, amiket érdemes a biztonság miatt betartani.