Életmód

Örömsütéssel és vidéki ízekkel vár mindenkit a kisteleki Tündérkert gazdasszonya

Mária és Dongó, az örökbefogadott kutyus szeretettel és szép tárgyakkal fogadja vendégeit, immár 11 éve. A háziasszony régi álmát valósította meg: kemencés portát alakított ki a kisteleki homokon.

Lányommal, Andreával közösen álmodtuk meg a helyet, ő volt a névadója a Tündérkertnek. Szerettem volna kiaknázni a bennem szunnyadó új lehetőségeket, ehhez kerestem megfelelő helyet szülővárosomban, Kisteleken

– mesélte Hatvani Mária a Sokszínű Vidéknek.

A kisteleki asszony olyan helyben gondolkodott, ahol a vendégei nyugalmat találhatnak, pihenhetnek, visszautazhatnak a múlt szépséges tárgyai közé, és ha kedvük van, akár kovászos kenyeret is süthetnek.

Kapcsolódó
Elhagyták a fővárost, és meg sem álltak a csábító tinnyei dombokig
Akklimatizálódni kellett a vidéki hangokhoz, ahhoz, hogy itt nem csak kutya, hanem disznó, ló, kecske és kakas is szép számmal akad.

Álomból valóság

Új lehetőségeket adott nekem ez a ház, megálmodtam a kemencémet, a tavat, és ahogy teltek az évek, egyre többen szerették volna testközelből megismerni a portámat és engem. A sütés és a főzés „tudománya” sem állt távol tőlem, tanyán nőttem föl, ahol mindent magunknak termeltünk.

Mária szerint, aki beleszületik ebbe az életmódba, az korán megtanul minden házimunkát, otthoni teendőt. Házigazdánk korábban 16 éven keresztül sütést-főzést tanított háziasszonyoknak, majd 2010-ben úgy döntött, komolyabban megismerkedik a kemencék világával. Jártában keltében több helyen rácsodálkozott az épített kemencék szépségére és hasznosságára. Egy helyi testvérpár építette a búbos kemencéjét, és ezzel régi vágya teljesült.

Hinni önmagunkban

Azt hiszem, ha valamit meg szeretnék tanulni, ahhoz előbb-utóbb megkapjuk azokat a segítő társakat, akire szükségünk van. Mindenkiben ott vannak mélyen ezek a régi, ősi dolgok, csak egy kicsit gyakorolni kell, és ami fontos, el kell magunkról hinni, hogy képesek vagyunk használni akár egy kemencét. Hittem magamban, és így sikerült.

Hatvani Mária egy termelői piacot üzemeltetett mielőtt a Tündérkert kialakításába fogott. Elsődleges szempont volt számára, hogy a termelőtől az áru egyből a vásárlóhoz jusson. Ezt a munkát másfél év után elengedte, akkor döntötte el, hogy kialakítja mesebeli kertjét. Mások által kidobásra ítélt tárgyakkal rendezte be harmonikus életterét, amiben így a számára fontos érték, az újrahasznosítás gondolata is új értelmet nyert. Patinás kannák, régi szerszámok kelnek új életre Mária keze nyomán.

Galéria

Tavacska fás ligettel

Két telken helyezkedik el a porta, az egyiken egy hagyományos veteményes van, itt magaságyásokat alakítottam ki. Remélem, átélhetik az emberek, milyen visszarepülni a múltba, és lelassulni” egy száz esztendővel korábbi, régi világba. A kerti tóval menedéket adtam a madaraknak, a növényeknek páradúsabb környezetet

– sorolta kisteleki házigazdánk.

Mária a termő sárgabarackfát és a diófát meghagyta, mellé olyan növényeket ültetett, amik szeretik a homokos talajt. Patinás székek, régi padok és árnyas fák alatt pihenhetünk a Tündérkertben. A kis ligetek különleges hangulatot kölcsönöznek a mesés helynek.

Finomságokkal és szeretettel

Négy éve hagyományőrző foglalkozások keretében tanítja az érdeklődőket a kemencében sütés fortélyaira. A házigazda útmutatásai alapján a tanoncok kelt tésztákat, kovászos kenyeret és pitéket sütnek, kemencés ismereteket tanulnak nagy lelkesedéssel és ínycsiklandó végeredménnyel.

Galéria

Ahogy a körülöttünk lévő világ változik, bennem is kezdett letisztulni mit szeretnék. Szerencsés vagyok, mert a facebook oldalamról mindenki megtalál. Van aki közösen akar sütni édesanyjával, van aki a mindennapi életben szeretné kamatoztatni az itt elsajátított fogásokat.

Hallatlanul népszerű a a kisteleki örömsütés, 13 évestől 80 évesig érkeznek tanítványok a Tündérkertbe. Mária szerint a legfontosabb, hogy sikerélményt adjon az embereknek.

Vallom, hogy mindenkiben van valamilyen rejtett képesség, tehetség, sokakban felmerül az igény, hogy kézzel teremtsenek valamit. Erre bíztatom a tanítványaimat, kertészkedjenek, süssenek, főzzenek, készítsenek lekvárt maguk és mások örömére. Bízom benne, hogy az emberek bárhonnan bármilyen életszakaszból is érkeznek hozzám, maradandó élménnyel távoznak és meghatározó lesz az életükre az együtt eltöltött idő.

Hatvani Mária meggyes túrós pitéje

A pite formához: 30 dkg liszt, egy késhegynyi sütőpor, cukor, 10 dkg cukor, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája. A kizsírozott pite formába nyomkodjuk a tésztát, úgy, hogy legyen egy kis pereme is. A 30 dkg házi túrót 10 dkg cukorral és 2-3 tojással robotgéppel (7-8 percig) habosítjuk, majd rásimítjuk a tésztára, és kimagozott meggyet szórunk a tetejére. A pite 25 perc alatt sül meg 180 fokon.

fotók: facebook: TündérKert Kistelek

Kapcsolódó
Keresik az ország kedvenc házi süteményét
A november 30-ig zajló kutatás résztvevői 60 közkedvelt magyar édesség közül választhatják ki kedvenceiket.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik