Életmód

Rövidesen 500 forint lehet a legolcsóbb kenyér

pixabay
pixabay
Egy zsemléért is le kell majd szurkolni minimum hatvan forintot.

Az aszály, a növekvő energiaárak valamint a helyenként vártnál gyengébb gabonatermés miatt akár 30-40 százalékkal is drágulhat a kenyér és a péksütemények, írta a Sonline.

Kapcsolódó
Évente 37 kilogramm kenyeret fogyasztunk
Az Észak-Alföldön ennél jóval többet, majdnem 53 kg-ot esznek meg.

A Somogy megyei portál készített körképet pékségekben, melyből kiderült, hogy egyrészt folyamatosan emelkedik a péktermékek ára, másrészt a jelenlegi gazdasági helyzet miatt előfordulhat, hogy napokon belül 500 forint lesz a legolcsóbb kenyér.

Az egyik megkérdezett kaposvári pékségben már tudják, hogy augusztus 8-ikától átlagosan 20 százalékkal emelkedik a kenyér ára. Ez lesz a második idei áremelésük.

A  házi fehér kenyér kilója a mostani 500 forintról 600 forintra emelkedik. A kifli 150 helyett 160 forint lesz, az 50 forintos zsemle pedig 60 forintra drágul

– mondta a portálnak a pékség munkatársa.

A beszállítók szinte hetente emelik az alapanyagárakat. A liszt alig egy év alatt a  háromszorosára drágult, a korábban az egyik legolcsóbb sütőipari alapanyag, a vaníliás cukor ára fél éven belül csaknem háromszorosára nőtt, s a margarinon kívül a tojásporért és az élesztőért is többet fizetnek a pékségek.

A kaposvári Pojtner pékségben július 19-től új árlista van érvényben, de könnyen előfordulhat, hogy rövidesen ismét változnak az árak. A fehér kenyér kilója 500 forint, a 0,75 kilós barna magvas veknié 400 forint, a negyed kilós hagymás cipó 240 forint

– írta a somogyi újság.

Az áremelés érintette a péksüteményeket is: ebben a pékségben egy kifli 110 forint, s ennyit kóstál a sós rúd darabja is, a sajtos fonott 250 forintért, a kakaós csiga 300 forintért, míg a nutellás tekercs 400 forintért kerülhet kosarunkba, s aki diós patkó szeretne enni, annak 320 forintot kell fizetnie.

A következő időszakban a pékségeknek plusz nagy kihívást jelentenek majd az emelkedő energiaárak is, több vállalkozásnál egyelőre abban reménykednek, hogy ha nehezen is, de valahogy kigazdálkodják a költségeket.

A folyamatokat figyelembe véve az már nem is lesz meglepő, ha még ebben az évben akár többször is emelkedik majd a péktermények ára.

Kapcsolódó
Vissza a gyökerekhez: reneszánszát éli a kovászos kenyér
Egyre többen sütnek odahaza belőle, és több tucat kézműves pékség is kínálja az igazi mindennapi betevőt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik