Életmód

A spanyol falu, ahol ma ünneplik az újévet

Sergio Camacho/Getty Images
Sergio Camacho/Getty Images

Napok óta készülnek az év legvártabb eseményére a spanyolországi Bérchules falujában, ahol december 31. helyett minden év augusztus első hétvégéjén ünneplik az újévet. Amikor az óra éjfélt üt, a helyiek és a több ezer turista 12 szőlőszemet fogyaszt el, ez ugyanis a népi megfigyelések szerint szerencsét hoz a következő egy évben.

Az idei esemény tehát augusztus 6. szombatra esik, és a koronavírus-járvány miatt két év után újra az eredeti formájában rendezhetik meg a népünnepélyt.

Sergio Camacho/Getty Images

Az évközi újév története egészen 1993 utolsó óráira vezethető vissza. Este 8 óra előtt elment az áram az egész településen, és nem is sikerült helyreállítani, így teljes sötétségben lépett át Bérchules 1994-be.

Egy hónappal később gyűlést hívtak össze a faluban, ahol népharag zúdult a helyi áramszolgáltató cégre, mondván ellopták a településnek a szilveszterét. Végül különös csavarral sikerült feloldani a problémát: 1994. augusztus 6-án megtartották az ünnepséget, hogy a veszteséges bárok és éttermek valamit profitálhassanak. Csakhogy ezt a hagyományt azóta sem tudják, és nem is akarják levetkőzni.

Ugyan a falu lakossága az ezret sem éri el, a nyár közepi újévi fesztiválra több mint tízezer turista érkezik évente, és minden egyes alkalommal hatalmas sikert arat.

Sergio Camacho/Getty Images

A készülődés már januárban elkezdődik minden évben. Biztosítani kell a helyszínt, a megfelelő számú parkolóhelyet, a kereskedőkkel kell egyeztetni, pincéreket kell alkalmazni. Egy olyan falunak, amelynek csak egy be- és kivezető útja van, ez nagy feladat.

Külön érdekesség, hogy ilyenkor is hagyományos karácsonyi ételeket fogyasztanak Bérchules falujában, hiszen szilveszterkor is még a megmaradt ételeket szokták többségében fogyasztani az emberek.

Mint ahogy a helyi polgármester fogalmazott egy korábbi interjúban,

ez karácsony, újév és karnevál egyszerre, csak nyáron.

Kapcsolódó
Egy spanyol falu világörökséggé nyilvánítaná a szabadtéri csevegést
Szerintük ez a közösségi média szöges ellentéte.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik