Életmód

Szűrővizsgálatokon is részt vehetünk a balatoni nyaralás alatt

MTI/Varga György
MTI/Varga György
Kellemest a hasznossal.

Mobil egészségügyi szűrésen vehetnek részt a Balaton parti települések lakói és az ott nyaralók – közölte Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Kapcsolódó
Rendszeres mozgással megőrizhető a lelki egészség
A Semmelweis Egyetem kutatói 1334 fős mintán végezték a felmérést, és a pandémia miatti életmódváltozásunkat vizsgálták.

A májusban indult Egészségpart elnevezésű kezdeményezés keretében eddig öt településen tartottak szűréseket, amelyeken 837 ember vett részt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ, valamint a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság kezdeményezére tartott szűrővizsgálatok jellemzően az agyi és érrendszeri, valamint a daganatos megbetegedések megelőzését szolgálják.

Az Egészségpart keretét képező Helybe visszük a szűrővizsgálatokat program ötödik éve látogat el olyan kis lélekszámú településekre, ahol a közlekedési adottságok miatt nehezen hozzáférhetők a szűrések. 2018 és 2021 között 371 településen 416 szűrési napot tartottak több mint 30 ezer páciens részvételével.

Müller Cecília nagyon fontosnak nevezte, hogy időben észre vegyük az egészségi állapotunkban történt változást, így az egészségben eltöltött évek számát növeljük.

Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter, a program jelentőségéről szólva a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy minél egészségesebbek egy térség lakói, annál nagyobb annak a területnek a gazdasági vonzereje.

A térség gazdasági vonzereje pedig az egész ország javát szolgálja – húzta alá. (MTI)

Kapcsolódó
Valóságos egészségőr a nyírfavíz, a Nyírségben már csapolják
A fákon kívülről ugyan nem látszik, de már megindult bennük a nedvkeringés, a külső szövetrészben komoly folyadékáramlás tapasztalható.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik