Életmód

Csúcsokat döntöttek a nyári vándortáborok

A Vándortábor Program mára kultikus fogalommá vált a diákok körében. 2022-ben már hatodik alkalommal indultak el a Vándortáborok, ahol az iskolás gyerekek kedvezményes nyári táborokban, aktívan fedezhették fel az ország legszebb részeit.

Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) szervezte az erdei vándortáborokat, a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) a kerékpáros táborokat, a vízi táborokat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), a két éve indított zarándoktáborokért pedig a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája felelt.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős államtitkár 2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indította útjára a Vándortábor Programot, melyben felső tagozatos és középiskolás diákok fedezhetik fel a teljesítmény örömét és hazánk szépségeit.

2022 nyarán 36 útvonalon indultak el a táborok, amelyből 205 erdei gyalogos, 261 kerékpáros, 163 vízi és 57 zarándoktábor volt. Újdonságként két kerékpáros tábor lebonyolítására is Erdélyben került sor.

A Körösök vidékét 24 tábor vízen és két keréken járhatta be, Dél-Zalában pedig 16 turnust gyalogos és vízi kalandok is vártak. Összesen 15 ezer diák, 1300 pedagógus, 750 kísérő és 570 túravezető érkezett a táborokba az ország minden tájáról, amely 686 egyhetes turnust jelentett. A vándortáborozók idén kedvezményes utazásra is jogosulttá váltak, ugyanis a MÁV és a GYSEV járatain a táborral kapcsolatos utazásaikhoz 90 százalékos kedvezményt kaptak.

A táborok részvételi díja 36 ezer forint volt a diákok számára, amely a szállás és az étkezés mellett a kerékpárok, kenuk használatát is tartalmazta. A táborok biztonságát és szakszerű vezetését a programhoz kapcsolódó pedagógus-továbbképzés garantálta. Azok a tanárok, akik Vándortábor-szervezést vállalták, 100 ezer forintos javadalmazásban is részesültek.

A kombinált táborok mellett idén második alkalommal szervezték meg a tavaly nagy sikert aratott vándortáborozók országos versenyét, a VándorViadalt, ahol középiskolás csapatok mérték össze a tudásukat és a rátermettségüket. A Viadalon négyfős, 2 fiú és 2 lány tagból álló csapatok küzdöttek meg egymással, de az esemény nemcsak a versenyzésről, hanem az életre szóló kalandok és élmények gyűjtéséről is szólt.

A VándorViadal döntőjét a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzetben rendezték meg, ezzel is ráirányítva a figyelmet e páratlanul szép térségre, az esemény összefoglalóit pedig a TV2 csatornán lehetett követni.

Kapcsolódó
Szálláshelyek újultak meg a bakonyi Gyilkos-tónál
A Bakony legszebb helyszínein erdei iskolát és turistaházat is felújítottak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik