Tetováló művész, nyugdíjas rendőr, kazánszerelő, határőr, gyári munkás, ezermester és börtönőr egyaránt szívén viseli környezete sorsát. A lelkes önkéntes csapat tagjainak életében közös pont a természet és a túrázás szeretete.
Szerelem első látásra
A Maros-parti erdőben egy suhancokból álló, apátfalvi quados csapat nagyjából 20 éve tört utat magának, majd hosszú évekig feledésbe merült a csodálatos ártéri vadon.
Ideköltözésem után megismerkedtem egy kis futócsapattal, ők heti rendszerességgel rótták a gáton a köröket. Magam is maratoni távokon indultam ekkoriban, hamar csatlakoztam hozzájuk. A közösen átélt edzések, és versenyek után jött az ötletem, miért is nem csinálunk az ártérben egy országos félmaratont
– mesélt a kezdetekről Szilágyi Lajos.
Rövidesen felgyorsultak az események. Adott volt az eszményi környezet, Szilágyi Lajos és társai a szomszédos falu, Apátfalva lakóival közösen nagy elánnal kezdték a félmaraton futóverseny szervezését. A megkapó szépségű öreg erdő, a kis hobbikertek, a mesés Lúdvár, ahol a Marosban nyáron hatalmas homokpadok bukkannak elő a víz alól. Ezek együtt minden évszakban csodálatossá teszik a Dél-Alföld kies szegletét.
A verseny nyomvonalának kialakításához ki kellett takarítanunk közel 6 kilométeres szakaszon a gazos területet. A verseny után, néhány hónap alatt a természet visszavette magának az erdőt, ismét elvadult a korábban kitakarított ösvény. A verseny egyébként sikeres volt, hiszen Csongrád megyében nem rendeztek ehhez hasonló futóversenyt azelőtt. A futókat a kiszáradt mederbe tereltük, és vicces molinókkal ösztönöztük a célba érésre, igazán jó hangulatú vetélkedés volt.
Besegítettek a kerékpárosok
A Schmith család, Joó Zoltán, Szabó Mihály és Szilágyi Lajos alkotják a „kemény magot”, köréjük szerveződik évről évre az önkéntesekből verbuválódott csapat. A lelkes csapat számos pozitív visszajelzést kapott, de ahogy lenni szokott, az anyagiak hiánya többször hátráltatta munkájukat.
A tótkomlósi születésű természetbarátot azonban nem hagyta nyugodni a táj, családjával több hetes, kemény munkával három kilométernyi szakaszt kitisztítottak az eredeti nyomvonalból.
Voltak, akik hozzánk hasonlóan járták a vidéket, és felismerték a táj szépségét. A kerékpáros túrázók újabb szakaszokat, kanyarokat „takarítottak” egy-egy tekerés alkalmával, így még izgalmasabbá vált az ösvény. Az elmúlt 6 évben viszont csak mi, az ütőképes csapat takarítjuk és tartjuk karban fűkaszával, traktorral és fűseprűvel a területet. Az ösvény egyes szakaszain információs táblákat helyeztek ki a helyi természetbarát kör tagjai, akik szintén felfedezték, milyen szép a táj. Jelenleg egy zöld sávval jelzett útvonal segíti a túrázókat.
Elő a szerszámokkal
Az öreg erdőben a nyári viharok után hatalmas, megdőlt fákat vágnak ki az önkéntesek. Minden évben legalább egyszer traktorral rendezik a területet, az ösvény két oldalán pedig sövényvágó géppel ritkítják a függönyként összenőtt surját. Megregulázzák a gyalog akácot is, hogy a természetjáró felnőttek és gyerekek is biztonságosan tekerhessenek az ösvényen.
Szinte minden nap keresztül futok az ösvényen, és felszedem az eldobált szemetet. Saját kukáimat immár 12 éve én ürítem. A gáton egy 10 kilométeres kört alakítottunk ki, kihelyeztünk táblákat, ezzel segítünk minden természetjárót a táv megtételére.
Az önkéntesek munkáját jó szándékú civilek is szép számmal támogatják, akad pék, tanár, és dekorációs munkatárs is a segítők között. Tudják, hogy nem anyagi haszonszerzés a cél, hanem egy pici csodát hoznak létre közösen a folyóparton.
Kincsünket együtt ápoljuk, idestova tizenhat éve. A napokban az ösvény végére egy helyi tanár tiszteletére emlékpontot és pihenőt alakítottunk ki. Mendei Árpád, középiskolai tanár sokat tett a hazai természetjárás népszerűsítéséért. Az elismert túravezető a folyóparti táj szerelmese volt. Október 9-én, egy szép túra keretében szeretnénk felavatni a folyóparti pihenő helyet. Ebben a törekvésünkben a makói és az apátfalvi önkormányzat is sokat segített.
– vázolta a terveket a természetbarát.
A szívük diktálja a tempót
Számunkra ez a munka hihetetlen örömforrás. Fantasztikus érzés látni, hogy rengeteg család, idős és fiatal együtt élvezheti munkánk gyümölcsét, aktív pihenése közben feltöltődhet az évszázados fák árnyékában
– vallott a lokálpatrióta.
Az önkéntesek azt szokták mondani, hogy van egy 5 kilométer hosszú kertjük, amire vigyázni kell, mert, ha elhanyagolják, az emberek megszólják őket érte. Vidéken ez már csak így szokás.
Az utóbbi években együttműködő partnerre találtak Szekeres Ferenc, Apátfalva polgármestere személyében, aki örömmel támogatja az önkénteskedést. Az évek folyamán rendszeressé vált takarítás 4-5 órás kemény fizikai munka, de ez nem számít, a lényeg, hogy szebbé tegyék a környezetüket.
Van egy közösségi oldalunk, ahol sokan követnek, segítenek és biztatnak minket, ide tesszük fel az aktuális híreket, eseményeket. Szívesen csatlakoznak hozzánk, ilyenkor legalább tucatnyi önkéntessel takarítjuk végig a terepet. A feleségem a munka végén mindenkit paprikás krumplival, hideg vízzel és friss kenyérrel kínál. Mi ezért soha egyetlen fillért sem kaptunk, és nem is kértünk, mert a pénz nem számít. Mottónk: a köznek mindent, mert a jó szó, hogy “köszönjük nektek”, mindennél többet ér.
Aki csatlakozni szeretne az önkéntesekhez, és szeretné saját bőrén érezni az ártéri erdő friss levegőjét, az a Makón innen-Apátfalván túl a romhidakig barangolás egy csodás ösvényen elnevezésű oldalon keresztül megteheti.
A képgalériákban szereplő fotókat Hegedűs Éva készítette.
